Fülöp Attila: A gyermekvédelem legfontosabb munkája és üzenete a közösségépítés

A gyermekvédelem legfontosabb munkája és üzenete a közösségépítés, hogy legyen kiben és miben bízniuk a gyerekeknek – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa pénteken Szegeden

Fülöp Attila a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója és az Ágota Alapítvány karácsonyi ünnepségén hangsúlyozta: az elmúlt 25 évben az Ágota-közösség eljutott ahhoz a „nagyon fontos tételhez”, hogy nélkülözhetetlen a közösség, a kapcsolat és a bizalom.

Hozzátette:

a gyermekvédelem legfontosabb munkája és üzenete, hogy közösséget kell a gyermekek köré építeni, amelyben bízhatnak.

 

Fülöp Attila kiemelte, a „gyermekvédelem világában” minden évben van két biztos pont: télen az Ágota-karácsony, nyáron pedig az Ágota-tábor.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is támogatni fogja a gyermekvédelmet, majd felidézte: a kormányzat idén a gyermekotthonban dolgozók pótlékát ötszörösére, a nevelőszülők nevelési ellátmányát pedig 25 százalékkal növelte. Emlékeztetett arra, hogy a nyáron megnyitották a gyermekvédelmi táboroztatásra alkalmas Ágotafalvát is.

Juhász Tünde, az Építési és Beruházási Minisztérium közigazgatási államtitkára köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy a keresztényi értékeken - amelyek mentén az Ágota Alapítvány is működik - alapuló, közösséget formáló és alakító munka folytatódjon. Egymás megbecsülése a közösség legnagyobb értéke - tette hozzá.

Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztos a gyerekekhez szólva azt mondta, hogy a hit segítéségével a kudarcok ellenére is újjá lehet építeni mindent.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök hangsúlyozta: az Ágota-közösségben családtagként érezhetik magukat a gyermekek.

A köszöntők után a megvendégelt gyermekeknek meglepetéscsomagokat adtak át, amelyeket magánszemélyek, vállalatok, szervezetek és oktatási intézmények ajánlottak fel nekik.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!