Fülöp Attila: Három-négy hétre elegendő egészségügyi készlete van a szociális intézményeknek

A szociális intézmények felkészültek a koronavírus-járvány második hullámára,  felhalmozott egészségügyi készleteik legalább három-négy hétre elegendőek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Fülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára

Fülöp Attila elmondta, már elrendelték az intézményelhagyási és látogatási tilalmat, a védőeszközök is rendelkezésre állnak, mivel minden fenntartó kapott elegendőt a központi tartalékból.
    
A műsorban kitértek a Stílusos Vidéki Éttermiség (Svét) Egyesület gyermekvédelmi mentorprogramjára is. Elhangzott, hogy a gyermekvédelmi oltalom alatt álló 23 ezer gyerek több mint kétharmada nevelőszülőknél él.
    
Fülöp Attila ennek kapcsán elmondta, a mentorprogram legfontosabb üzenete, hogy a gyermekvédelmi szakemberek munkája önmagában nem elegendő, szükség van a társadalmi és a gazdasági szereplők támogatására is. Hozzátette, a Svét hozzájárul, hogy amikor a gyermekek elhagyják a gyermekvédelmi rendszert, akkor munkához jussanak például a vendéglátásban.
    
Elmondta azt is, a kormány Befogadlak programja 2010 óta szolgálja azt a célt, hogy minél több gyermek nőhessen fel családoknál, nevelőszülők körében. „Jó az irány, jól állunk, most már 5800 szülőnk van, nem volt még ennyi, s a gyermekek több mint kétharmada nevelőszülőnél van, de ez még nem jelenti azt, hogy elvégeztük a munkát" - fogalmazott az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!