Gyermekvédelmi ellátásban dolgozóknak indult pénzügyi képzés

Gyermekvédelmi ellátásban dolgozóknak és nevelőszülőknek indított ingyenes online képzést a Pénziránytű Alapítvány a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikai államtitkárságának támogatásával annak érdekében, hogy az állami gondoskodásban élő gyerekek pénzügyi ismeretei bővüljenek – jelentették be kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp

 

Fülöp Attila, a tárca gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa kiemelte, a gyermekvédelemben a legfőbb cél, hogy a gyerekek és a fiatalok stabil felnőttekké váljanak. Ezért igyekeznek őket önálló életre nevelni, hogy felnőttkorukban megállják a helyüket, ne kelljen a szociális ellátórendszerre támaszkodniuk, hanem adófizető polgárokká váljanak.

Ehhez azonban sokkal több segítségre van szükségük, mint a családban nevelkedő fiataloknak"

– mutatott rá az államtitkár.

A gyermekvédelemben nevelkedők életkezdését segítő programok közül megemlítette a Facultas Gimnáziumban elindított osztályt, amely segíti az elhelyezkedést a közszolgálatban és a rendvédelemben, az Apponyi Franciska Jövőműhely Programot, amely szintén a munkába állást támogatja, valamint a Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Programot.

Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta,

az általuk elindított új, országos, ingyenes, online program célja, hogy a gyermekvédelmi ellátórendszerben dolgozó szakemberek és nevelőszülők megismerjék a mindennapi életvezetéshez szükséges alapvető pénzügyi fogalmakat, és ezeket át tudják adni a náluk nevelkedő fiataloknak."

A képzés akkreditált, így beleszámít a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók továbbképzési kötelezettségébe - mondta, hozzátéve, hogy további információk az alapítvány honlapján érhetők el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy