Gyurcsányék „válságkezelési stratégiája” 200 ezer munkahelyet tett tönkre

A kormánypártok szerint a baloldal ismét ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát kényszerítené az emberekre, amellyel a kormányzása idején a csőd szélére sodorta Magyarországot.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, a KDNP országgyűlési képviselője hétfői online sajtótájékoztatóján kijelentette: a koronavírus-járvány egyértelművé tette, mi a különbség a baloldal és a nemzeti oldal válságkezelő stratégiája között.

Hollik IstvánHollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, a KDNP országgyűlési képviselője

A baloldal most is ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát akarná a magyar emberekre kényszeríteni, amellyel kormányzásuk alatt a csőd szélére sodorták Magyarországot. Ők a válságot mindig adóemeléssel és megszorításokkal akarják, illetve akarták korábban is kezelni – mondta.

A kommunikációs igazgató kiemelte:

a Fidesz–KDNP-kormány a baloldallal szemben más utat választott, a nehéz helyzetben nem újabb adókat, újabb terheket rak a vállalkozások vállára, hanem segíti őket abban, hogy talpon tudjanak maradni, illetve a munkahelyeket meg tudják őrizni.

Hollik István hangsúlyozta: a számok azt mutatják, a kormány gazdaságvédelmi intézkedései sikeresek voltak. Ezek egyik legfontosabb pontjaként említette az ágazati bértámogatási programot. Ennek keretében a kormány az érintett, a koronavírus által leginkább sújtott ágazatokban a járulék elengedése mellett a vállalkozások számára a bérek 50 százalékát kifizeti annak érdekében, hogy a vállalkozások – leépítések és elbocsátások helyett – a járvány ideje alatt is meg tudják tartani a dolgozóikat.

A kormánypárti politikus aláhúzta:

a bértámogatás sikerét és hasznosságát mutatja, hogy már több mint 100 ezer munkahely megvédése érdekében vették igénybe. Ma Magyarországon 4,5 millióan dolgoznak, nagyjából ugyanannyian, mint a járvány előtt

– mondta Hollik István, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferencék idején ez a szám kevesebb mint 3,6 millió volt.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: a bértámogatásoknak köszönhetően sikerült megvédeni a munkahelyeket, a járvány, illetve az azt követő gazdasági válság hatására nem szűntek meg tömegesen álláshelyek. Ezzel szemben a baloldali kormány a válság idején tovább szorongatta a vállalkozásokat, adóemelésekkel és megszorításokkal sújtotta őket, ami abban az időben tömeges elbocsátásokhoz vezetett - folytatta, rámutatva:

a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal a válság időszakában „a hibás, rossz válságkezelő politikának” köszönhetően 200 ezer munkahelyet tett tönkre, ennyien váltak munkanélkülivé.

Hollik István értékelése szerint ebből az következik, hogy a baloldal válságkezelése megbukott, nem működik: az nem segít a családokon, a munkavállalókon és a vállalkozásokon, hanem megsarcolja őket és újabb terheket tesz a vállukra. Ehhez a válságkezelő politikához nem térhetünk vissza, a mostani kormány más utat fog választani, amikor a gazdaság újraindítását kell elősegíteni – jelentette ki a kormánypárti politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!