Hargitai János: Tévedés, hogy képviselőkkel szemben kényszerintézkedés nem alkalmazható

További ellenzéki képviselők esetében is helyben hagyta az Országgyűlés mentelmi bizottsága hétfői ülésén Kövér László házelnök korábban kirótt büntetését - közölte Hargitai János (KDNP) a testület elnöke újságírókkal.

Hargitai János országgyűlési képviselő, a KDNP ügyvezető alelnöke, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke

Az Országgyűlés elnöke az ellenzéki képviselők munka törvénykönyve túlóra-szabályozást érintő módosításának decemberi tárgyalásakor tanúsított magatartása miatt javasolta a tiszteletdíj elvonását.  

Az ellenzéki politikusok - Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Tamás (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP) és Tóth Bertalan (MSZP) - azt kérték a testülettől, helyezze hatályon kívül az Országgyűlés elnökének azon döntését, amivel valamivel több mint félmillió forint tiszteletdíj-elvonást javasol. Ezt a kezdeményezést azonban a bizottság elvetette, hasonlóan előző héten Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK) esetében hozott döntéséhez.

Hargitai János elmondta: a december 10-i ülésnapon - a házszabály alapján - vita nélkül kellett volna dönteni, de az ellenzéki képviselők síppal, hangoskodással igyekeztek megakadályozni, hogy bármilyen határozat szülessen.

Kiemelte: a bizottság hétfői döntésével azt is jelezni kívánta, hogy a képviselők is szabályok között élnek. Az együttélés szabályait a házszabályban rögzítették, ami mindenkire vonatkozik, az Országgyűlés méltósága mindenkit kötelez - jelentette ki.

Bangóné Borbély Ildikó azt mondta: Kövér László sajátosan értelmezi a házszabályt és azt látják, hogy évek óta csak az ellenzéki politikusokra vonatkozik az Országgyűlés házszabálya, a kormánypárti politikusokra nem. Szerinte az Országgyűlés elnöke majdnem minden ülésen megsérti a ház méltóságát, és ez ellen az elmúlt években soha eljárás nem indult.

Kunhalmi Ágnes szerint egyértelműen kettős mérce működik, az ellenzéki országgyűlési képviselőket lényegében kizárták a parlamentarizmusból, a politikai rendszer egészéből. Kövér László hatóságként működik, „önkényesen, pofára osztogat büntetéseket", ilyen 2010 előtt nem volt. Úgy látta, nagyon súlyosan csorbulnak az ellenzéki képviselők jogai.

Hozzátette: a tiszteletdíjat a „néptől" kapják, nekik „Kövér úr nem főnökük."

A bizottság ülésén tárgyalta ellenzéki képviselők azon beadványát is, amelyben kérték az MTVA- székházánál történtek miatt a mentelmi joguk megsértésének megállapítását.

A napirendi pont után az ellenzéki képviselők a média jelen lévő tudósítóinak nem kívántak nyilatkozni. Jelezték, hogy majd a közösségi oldalaikon kommunikálják a történteket.

Hargitai János elmondta: képviselőként sokszor tapasztalja, hogy az országgyűlési képviselők azt gondolják, rájuk egészen más szabályok vonatkoznak, hajlamosak, hogy a mentelmi jogot kiterjesztve értelmezzék.  Óriási tévedésnek nevezte, hogy képviselőkkel szemben kényszerintézkedés nem lenne alkalmazható.

A bizottsági elnök rámutatott: a mentelmi jogot elég szűken szabályozták Magyarországon, egy képviselő, ha beszél a parlamentben, vagy lead egy szavazatot, akkor emiatt - néhány kivételtől eltekintve - senki felelősségre nem vonhatja, akkor sem, ha már nem képviselő. Egy képviselő ellen büntetőeljárás vagy szabálysértési eljárás pedig csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával indulhat - idézte a szabályozást. Az, hogy a biztonsági őrök jogszerűen intézkedtek az MTVA-nál, lehet vizsgálat tárgya, de ez már nem a mentelmi bizottság hatásköre.

Hargitai János hangsúlyozta, hogy a mentelmi jogot nem lehet parttalanul értelmezni, és azt mondani, hogy egy képviselőhöz nem lehet hozzányúlni, mert ha csak hozzáér valaki, akkor sérül a mentelmi joga.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!