Három tudományos kötet jelent meg az emlékévekhez kapcsolódva

Az elmúlt időszak három emlékévéhez, Mátyás királyhoz, II. Rákóczi Ferenchez és Szent Lászlóhoz kapcsolódó kötetek jelentek meg a Bethlen Gábor Alapkezelő gondozásában.

Célunk volt, hogy az emlékévekben tartott rendezvények, konferenciák mellett maradandó lenyomatot hagyjunk az utókor számára. A könyvsorozattal mintegy olyan családi relikviákat adunk ki, amelyek generációkról generációkra adódnak" -

mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kötetek ünnepélyes hétfői budapesti bemutatóján.

Semjén Zsolt

Mint kiemelte, a sorozat könyvei megfelelnek a legmagasabb tudományos elvárásoknak, a fejezeteket a legkiválóbb szaktörténészek írták.

Semjén Zsolt szerint a kötetek fontos és közérdeklődésre számot tartó történelmi kérdésekben nyújtanak eligazítást.

Azért csináltunk emlékéveket és azért adunk ki könyveket nemzetünk nagyjairól, hogy a történelmi tanulságokat le tudjuk vonni. Ezek heroikus példát is adnak számunkra magyarságból, megmaradni akarásból. A könyvek elkerülik a nemzeti romantikát, de azt is, hogy deheroizálással próbáljuk kétségbe vonni nemzetünk nagyságait"

- jelentette ki köszöntőjében Semjén Zsolt.

Semjén Zsolt

A miniszterelnök-helyettes úgy vélte, a könyvek a nemzeti elkötelezettség mellett a közép-európai egységet is felmutatják. Ezzel kapcsolatban utalt Rákóczi esetében a szlovákokkal való sorsközösségre is. Egy kérdésre válaszolva a miniszterelnök-helyettes támogatásáról biztosította a kötetek angol (Mátyás király esetében a román, Rákóczi vonatkozásában a szlovák) nyelvre fordítását, és azok külföldre juttatását.

Könyvbemutató

Szent László kapcsán megjegyezte: az emlékkönyvben részletesen taglalják a személyéhez kötődő legendákat is, mert ezek megmutatják, öröksége milyen maradandó erőt jelentett a későbbi évszázadokban is. Hozzáfűzte: szép gesztus lenne, ha Szent László lányát, Piroskát a nyugati kereszténységben is szentnek ismernék el.

A Mátyás király, a Rákóczi és a Szent László Emlékkönyvet ingyenesen juttatják el a határon túli magyar iskolákba, az anyaországi könyvtárakba, tudományos és civil szervezetek részére, de a könyvesboltokban is forgalmazzák őket. Már készülőben van a könyvsorozat következő két kötete, a Zrínyi és a Mária Terézia Emlékkönyv. A sorozat főszerkesztője Bódvai András.

(A képen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Bódvai András, a könyvsorozat főszerkesztője és Kiss Róbert Richard kommunikációs projektvezető)

Kiss Róbert Richárd kommunikációs szakértő elmondta, hogy a kötetekkel teret akarnak adni a legújabb kutatások bemutatásának.

Mátyás király esetében olvasható írás például a Hunyadiak származásáról, a déli végvárrendszerről, de készült fejezet Mátyás király és a nők címmel is. Rákócziról egyebek mellett a szabadságharc fegyvereit, a kuruc tábornoki kar családi hátterét és az emigráció időszakát dolgozták fel, a Szent László Emlékkönyvben pedig törvényeiről, a világi igazgatás intézményeinek változásairól vagy a lovagkirály sírjáról lehet részletesen olvasni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!