Harrach Péter: Az ellenzéki képviselők lejáratták magukat

Az ellenzéki képviselők frusztrációjának tudja be az elmúlt napok erőszakos, ellenzéki politikusok által támogatott megmozdulásait Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. A politikus az ECHO TV Napi aktuális című műsorában elmondta: hosszabb távon hasonló akciókra számít az ellenzék részéről a Parlamentben és azon kívül is.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az Echo Tv-ben (2018.12.19)

Harrach Péter az elmúlt napok eseményei kapcsán elmondta: a képviselők, akiknek a dolguk az lenne, hogy a törvényességet biztosítsák, szegték meg a törvényt. Szerinte az ellenzéki képviselők akcióikkal lejáratták magukat. Mint mondta: az ellenzék abban érdekelt, hogy folytassák a nyomásgyakorlást, hiszen ha elkezdték, de nem folytatják, akkor még inkább nevetségessé válnak. Szerinte lesznek még hasonló akciók.

A politikus kiemelte: össze sem lehet hasonlítani a mostani tüntetéseket a 2006-os őszi eseményekkel.

Harrach Péter beszélt az ellenzéki képviselők által megzavart botrányos parlamenti ülésről is: mint mondta, a magyar országgyűlés történetében több mint száz éve nem történt hasonló.

Teljes beszélgetés: