Harrach Péter: Az európai statisztikák is elismerik az intézkedéseink eredményeit

Elsősorban család-, nemzet- és szociálpolitikai kérdésekről tárgyal a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerdán Balatonalmádiban, ahol a két kormánypárt együttes ülése előtt tartanak külön tanácskozást.

Harrach Péter, a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője

Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője a Facebookra feltöltött videoüzenetében kifejtette: a szociálpolitikai kérdések számára különösen fontosak, hiszen immár nemcsak a hazai, de az európai statisztikák is elismerik, hogy Magyarországon csökkent a szegénység a kormány szociális intézkedései – a munkahelyteremtés, az ingyenes közétkeztetés, az ingyen tankönyvellátás – következtében. Ezek az intézkedések fontosak és a jövőben folytatódni fognak – jelezte a KDNP-s politikus.

Hozzátette: a következő parlamenti időszak nem csupán a kormánypárti képviselőknek, hanem reményei szerint az ellenzéknek is komoly munkát ad majd, és hozzájárulnak ők is azokhoz az eredményekhez, amit a kormánypártok igyekeznek megvalósítani. Ez jobb foglalatosság részükre is, mint önmaguk lejáratása – jegyezte meg Harrach Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!