Harrach Péter: Európai probléma a születésszám csökkenése

Harrach Péter a KDNP országgyűlési képviselője a parlamentben napirend előtti felszólalásában a demokrácia hiteles eseményének nevezte a legújabb nemzeti konzultációt, amely a népesedési helyzetről és a családok biztonságáról szól. Európai problémának nevezte a születésszám csökkenését, amely nem egy-két év alatt alakult ki, és „a gyógyulás is hosszú lesz”.

Kijelentette: a folyamatot leginkább a kiszámíthatóság segíti, ezért szerinte be kell betonozni a családtámogatási rendszert. A leglényegesebbnek a főállású anyaság kérdését nevezte. Ahogy fogalmazott, nincs szabad választása a gyermeket vállaló nőnek, négy-öt gyermek mellett már nem választhatják, miközben egy család egyetlen fizetésből nem tud megélni.

Harrach Péter Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára az üres bölcsők kontinenségnek nevezte Európát, ahogy mondta, egyetlen olyan európai ország sincs, ahol elég gyermek születne a népesség fenntartásához.

Feltette a kérdést: miben látszik a magyar jövő? A gyermekek születésében, vagy, hogy migránsokkal pótolják a hiányzó népességet? A konzultációról azt mondta: azért indították el, mert a fontos sorskérdésben számítanak az emberek visszajelzésére.

Sorolta az eddigi családpolitikai intézkedéseket, és bírálta a baloldali kormányokat, amelyek szerinte „szétverték a családtámogatási rendszert”. Ezért kell kétharmados védelem ezen támogatásoknak – indokolt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!