Hiszünk a magyar-lengyel barátságban

2007-óta minden év március 23-án megemlékeznek a magyar–lengyel barátság napjáról. Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke Kövér László házelnök szavait is tolmácsolva köszöntötte az Országházban megjelent ünneplőket.

Ezredéves sorsközösségünket, valamint a 2006-ban Lech Kaczyński, a Lengyel Köztársaság elnöke és Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke által kiadott Győri Nyilatkozatban megfogalmazott szellemiséget magénak vallva a magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm 2007-ben egyaránt határozatot fogadott el arról, hogy minden év március 23-án közösen emlékezzünk meg a magyar-lengyel barátság napjáról, arról a történelmi csillagpárról Európa egén, mely a közös magyar és lengyel szentek, uralkodók és történelmi nagyságainkon keresztül mutat utat napjainkig. 

Nemzeteink ezredéves barátságának története, akárcsak az emberi barátságok története, változó intenzitású és olykor konfliktusokkal terhelt. A valódi barátság pedig éppen az ilyen nehéz helyzetekben ismerszik meg. Az igazi barátok ugyanis képesek egymást meghallgatni, megérteni és végül azt is elfogadni, hogy nem mindenben látjuk azonosan a világot.

Erre ma rendkívüli szükségünk van, hiszen tagadhatatlan, hogy a világban végbemenő folyamatok sok nehézséget vetítenek kapcsolatainkra, különösen az orosz-ukrán háború következtében.

Ilyen időkben különösen fontos visszaemlékeznünk arra, hogy mik voltak azok a rendkívüli tettek és tényezők, amelyek megtartották ezt a barátságot ezer éven át. Ha így teszünk és tekintetünket távolabbi horizontok felé fordítjuk, akkor megértjük, hogy a jelenlegi nehézségek csupán annyit jelentenek, hogy a Stanisław Worcell által megálmodott tölgyfa legfrissebb hajtásai kissé széttartanak, de mindez nem vonja kétségbe, hogy annak gyökerei mélyen összefonódtak, törzse stabil és levelei együtt lélegeznek.

Isten éltesse a lengyeleket, Isten éltesse a magyarokat és Isten éltesse a magyar-lengyel barátságot!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!