Hollik István: A baloldal eltörölné a rezsicsökkentést és a 13. havi nyugdíjat

Hatalomra kerülése esetén a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést és a 13. havi nyugdíjat - hangsúlyozta csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Hollik István azt mondta: az elmúlt napokban kiderült, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje mit gondol valójában a 13. havi nyugdíjról. Márki-Zay Péter ugyanis azt nyilatkozta, hogy egyetértett Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel abban, hogy a 13. havi nyugdíjat meg kellett szüntetni, és azt felelős döntésnek nevezte - közölte a kormánypárti politikus.

Hollik István

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hozzátette: most Márki-Zay Péter még tovább ment, azt mondta a Covid után, a járvány nehézségei közepette 13. havi nyugdíjat adni az időseknek böszmeség.

Mi ezt nem így gondoljuk - jelentette ki a kereszténydemokrata politikus, hozzátéve: úgy gondolják a járvány mindenkit nehéz helyzetbe hozott, ezért mindenkinek segíteni kell: a magyar családoknak, a magyar vállalkozásoknak, a magyar időseknek is.

Hollik István szerint azzal, hogy most Márki-Zay Péter ismét megtámadta a 13. havi nyugdíjat, egyértelműen látszik:

ez a baloldal ugyanaz a baloldal, aki kormányzása alatt nem csinált mást csak plusz terhet rakott az emberek, az idősek vállára".

Több terhet raktak az idősek vállára például azzal, hogy egekbe emelték a rezsi árát és elvették a 13. havi nyugdíjat - jegyezte meg.

A Fidesz-KDNP ezzel szemben azon dolgozik, hogy Magyarország előre menjen és a gazdaság jó teljesítményéből mindenki részesüljön, így az idősek is

- emelte ki a politikus, megjegyezve: ezért is kaptak az idősek nyugdíjprémiumot, s ezért építik vissza a 13. havi nyugdíjat, amelyet teljes egészében megkapnak a nyugdíjasok 2022-ben.

Ne engedjük, hogy a baloldal hatalomra kerüljön, hiszen akkor egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés mellett a 13. havi nyugdíjat is eltörölné"

- szögezte le Hollik István

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!