Hollik István: A baloldal a fizetések emelése ellen van

A Gyurcsány-Dobrev-páros árnyék-pénzügyninisztere nem támogatja a minimálbér emelését - emlékeztetett a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szombati videónyilatkozatában.

Hollik István a videóban azt mondta: Gyurcsány Ferenc árnyékkormánya pénteken ismertette gazdaságpolitikai terveit. Az ott elhangzottak hitelét nagyban rontja, hogy a magyar emberek egyszer már a saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy milyen is az, amikor Gyurcsány Ferencék kormányoznak - közölte.

Hollik István

A politikus szerint

a gyurcsányi politika valódi mérlege: több mint 200 ezer munkahely megszűnése, egyhavi bér elvétele a közalkalmazottoktól, a 13. havi nyugdíj eltörlése, elszálló rezsiköltségek, az egekbe ugró államadósság, államcsőd közeli állapot.

"Hiába a szép szavak, valójában ők semmit nem változtak. Ezt bizonyítja, hogy a Gyurcsány-Dobrev páros árnyék-pénzügyminisztere, Bodnár Zoltán nemrég egy televízióstúdióban kifejtette, hogy nem támogatják a minimálbéremelést, s támadta a kormány reálbérnövelési terveit - hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Tehát a baloldal a mostani nehéz gazdasági helyzetben a fizetések emelése ellen van, márpedig aki be akarja fagyasztani a fizetéseket, az szemben áll a magyar emberek érdekével. Ez a múlt gazdaságpolitikája, amire Magyarországnak nincs többé szüksége"

 - fogalmazott Hollik István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!