Hollik István: A baloldalnak önvizsgálatot kellene tartania

A baloldal álláspontjáról és az európai szankciótervekről is szó volt napirend előtt az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők elkezdték az új kormányszerkezettel összefüggő, a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat vitáját.
 

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában arról beszélt a parlamentben, hogy az április 3-i választás eredményeinek megismerése után a baloldalon érdemes lett volna a vereség okát elemezni. De úgy látszik, hogy még ez a történelmi vereség sem volt elég ahhoz, hogy önvizsgálatot tartsanak, ehelyett a miniszterelnökjelöltjük továbbra is a választókat hibáztatja a vereségért, Gyurcsány Ferenc szerint pedig az egész magyar demokrácia, a választási rendszer törvénytelen – emelte ki.

Közölte: az ellenzéki képviselők még arra is büszkék, hogy nem nagyon akarnak bejárni a munkahelyükre, egy társuk még az esküt sem tette le. Ez elképesztően felelőtlen, mert Magyarország rendkívüli kihívások elé néz, háború van a szomszédságban, gazdasági válság kopogtat az ajtón, és ebben a nehéz helyzetben össze kell fogni, minden erőt a nemzet megerősítése érdekében össze kell fogni, ami az ellenzékre is felelősséget ró – jelentette ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!