Hollik István: Összefügg-e Soros érdeke és az ellenzék szankciópártisága?

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője azt bírálta hétfőn a parlamentben, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a választási kampányban külföldről, Soros György egyik szervezetétől kapott 2 milliárd forintnyi támogatást, holott szigorúan tilos politikai kampányt külföldről támogatni. Szerinte a baloldal ezzel felrúgta a népszuverenitásra alapozott elvet.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai energiaválságot a Soros által is támogatott elhibázott szankciók okozzák, amelyekből Soros kaszál energetikai befektetésein keresztül.

Szerinte ezzel „a képlet összeállt”, és feltette a kérdést: van-e összefüggés Soros érdekei és az általa finanszírozott "dollárbaloldal" szankciópártisága között. Azt kérte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságától, hogy ezt alaposan vizsgálja meg heti ülésén.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára úgy felelt: a párttörvény világosan meghúzza azokat a határokat, amelyek elfogadhatók a magyar demokráciában.

Szerinte az ellenzék azonban egy másik szabályt is felrúgott, hiszen civil szervezetek is csak átlátható módon fogadhatnak el támogatást külföldről. Ez minden szempontból törvénysértő magatartás - szögezte le -, aminek mind a parlamenti, mind a parlamenten kívüli vizsgálata indokolt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!