Hölvényi György: Európának normalitásra van szüksége!

Európának normalitásra van szüksége, ezt pedig egy a Fidesszel és KDNP-vel együtt létrejövő új jobboldal képviselheti majd az új Európai Parlamentben (EP) - jelentette ki Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője sajtótájékoztatón pénteken Miskolcon.

Azt mondta, a jelenlegi európai politikai elit teljesen elfordult a valóságtól, a következő EP-választás azonban lehetőséget ad arra, hogy ezen változtassanak.

Valamilyen jobboldali megoldásra és összefogásra van szükség, a KDNP próbál tenni ezért a néppártban, valamint ezen dolgozik a Fidesz is – hangoztatta a KDNP alelnöki tisztségét is betöltő kereszténydemokrata politikus.

Hölvényi

Közölte, az EP-ben tapasztalható korrupcióra „elképesztő” válaszokat adott testület, amely mindent megtett az ügyben, csak éppen a helyzetet nem kezelte. A botrányban érintett képviselők, a frakciójuktól eltávolodva, de ugyanúgy tagjai maradtak a parlamentnek, és szavaznak a többi között Magyarországról is, ez pedig megengedhetetlen - tette hozzá.

Hölvényi György elodázhatatlan feladatnak nevezte egy új jobboldal megalkotását és „összekovácsolását” a 2024-es EP-választásra, hangsúlyozva, hogy több fontos kérdésben, így például az illegális bevándorlás és a béke ügyében is Európa jövője a tét.

A józan, normális Európáért küzdeni kell, erre harcra a KDNP a Fidesszel együtt teljesen alkalmas és hivatott, mert mi ezért az európaiságért megküzdöttünk

 

– hangoztatta a kormánypárti politikus.

Hölvényi

Kijelentette, ezt az eszmeiséget a nyugat-európai államok könnyebben megkapták, de „mi nehezebben kaptuk meg”, ezért ezt „semmiképpen nem adjuk fel és nem is fogjuk feladni”.

Az EP-képviselő arról is beszélt, hogy Európának nagy kihívást jelent az illegális bevándorlás, de Magyarország az ennek megoldására elindított programjaival – például Hungary Helps – képes az érdekérvényesítésre nemzetközi szinten.

Mikolc

Ebben kell mintát és irányt adni Európának, a demográfiai helyzet kezelésében lehet ilyen minta az Afrikából és a harmadik világból érkező fiatalok oktatásának támogatása, ösztöndíjpályázatok kiírása, ahogyan ezt a magyar állam is teszi

 

– mondta Hölvényi György, megjegyezve: így a migrációt kiváltó okok legalább egy részét meg lehetne szüntetni európai együttműködéssel.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!