Hölvényi György: Folytatódni fog a párbeszéd a Fidesz európai néppárti tagságáról

Folytatódni fog a párbeszéd az Európai Néppártban (EPP) a Fidesz tagságával kapcsolatban felvetődött kérdésekről, és érvényben marad a párt tagságának önként vállalt felfüggesztése is – közölte Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti (EP) képviselő hétfőn, a pártcsalád brüsszeli politikai gyűlésének szünetében.

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt külügyi igazgatója, a párt európai parlamenti képviselője

A néppárti politikus az Európai Parlamentben magyar újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy Donald Tusk, az EPP elnöke napirend előtti beszámolójában befejezettnek mondta a Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering által alkotott testületnek a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét értékelő vizsgálatát.

Tusk szerint a vizsgálat eredményét illetően nincs egyetértés. A szóbeli jelentés alapján egyetértés abban mutatkozott, hogy a Fidesz tagságának felfüggesztése maradjon érvényben, valamint abban, hogy a párbeszédet folytatni kell – mondta Hölvényi.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!