Hölvényi György: Fontos a vallások közti megbékélés

A katolikus egyház és az iszlám vallás vezetője februárban közös nyilatkozatot írt alá, amely számba veszi azokat a kihívásokat és közös pontokat, amelyek a két vallás között megtalálhatók.

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt külügyi igazgatója, a párt európai parlamenti képviselője

A dokumentum azt is kifejezi, hogy Ferenc pápa és az al-Azhar egyetem nagyimámja igényt tart arra, hogy beleszólhassanak a világ dolgaiba.

Karácsony előtt a keresztény Európáról, a vallások párbeszédéről rendezett konferenciát Hölvényi György európai parlamenti képviselő, az Európai Néppárt vallásközi párbeszéd munkacsoportjának társelnöke.

A konferencia kiindulópontját a katolikus egyházfő és az egyik legnagyobb iszlám egyetem nagyimámjának közös februári nyilatkozata jelentette. A vallási megbékélésről szóló nyilatkozatot Ferenc pápa arab-félszigeti látogatásakor írták alá a vallási vezetők.

Hölvényi György a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában a nyilatkozatról elmondta, „az egész világért felelősséget vállaló vallási vezetők közös dokumentumáról van szó, amely számba veszi azokat a kihívásokat és közös pontokat, amelyek a két vallás között megtalálhatók”.

Hozzátette, a dokumentum azt is kifejezi, hogy Ferenc pápa és az al-Azhar egyetem nagyimámja igényt tart arra, hogy beleszólhassanak a világ dolgaiba.

„A két vallási vezető nyilatkozatukban azokat a közös cselekvési pontokat tárták fel, melyek felszámolják a két vallás közt húzódó konfliktusos helyzetet” – mondta Hölvényi György.

Kiemelte, a dokumentumnak az egyének felé is fontos üzenete van, a vallási vezetők arra szeretnék buzdítani a híveket, hogy gondolkozzanak el azon, hogy autonóm egyénként mit tudnak tenni a konfliktusos helyzet felszámolásáért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!