Így fesztiváloznak a kereszténydemokraták

Az EFOTT-on nem csak az ellenzéki pártok ifjúsági szervezeteinek sátrait jártuk körbe, hanem az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) kitelepülését is megtekintettük - írja a vasarnap.hu.

IKSZ sátor az EFOTT-on. Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője (b3) (Fotó: Vasarnap.hu)

A második kormánypárt ifjai is több feladattal készültek az odalátogató fesztiválozók számára. Ajándék tárgyért cserébe politikai kvízt lehetett kitölteni vagy tekézni kellett – kormánypárt feliratú labdával ledönteni az ellenzéki pártok nevével felcímkézett bábukat.

Nacsa LőrincIKSZ sátor az EFOTT-on.Bese Gergő atyával. (Fotó: Vasarnap.hu)

Az első nap „Szólj be a papnak!” programmal is készültek, amely keretein belül Bese Gergő atyával lehetett beszélgetni. Elmondásuk szerint az atya nem unatkozott, az arra látogató fesztiválozók szívesen folytattak lelki vagy politikai vitát.

A szervezet aktivistái lapunknak elmondták: a fesztiválozók nem csak a különböző ajándéktárgyakért látogattak szívesen a sátorhoz. Sokan érkeztek a kormány tevékenységével kapcsolatos kérdésekkel, ezáltal volt, hogy 1-1 fesztiválozó csapat akár egy órát is eltöltött a kereszténydemokrata ifjakkal.

Nacsa LőrincIKSZ sátor az EFOTT-on. (Fotó: Vasarnap.hu)

A „jószomszédi iszony” sem okozott gondot, ugyanis a civil téren az összes politikai párt ifjúsági szervezete egymás mellett helyezkedett el. Az IKSZ-esek szerint azonban ez sose volt probléma, mindenki megfordult a másik sátránál és egészséges csipkelődés mellett tudtak kulturáltan politikai vitát folytatni.

Az aktivisták elmondása szerint pihenni kevésbé tudtak, de a munka és a szórakozás helyet kapott. Nappal civil tér, este koncertek, csak úgy, mint a fesztiválozók, a kereszténydemokrata fiatalok is szeretnek bulizni. Az EFOTT-on töltött időszakról pedig videót is készítettek, amely megtekinthető itt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!