Juhász Hajnalka: Ma már nem csak Afrikában veszélyes kereszténynek lenni

Hazánk nyolcmilliárd forinttal támogatja az üldözött keresztényeket. Iskolák, kórházak felépítésétől egészen egyetemi ösztöndíjak odaítéléséig terjed a kormány programja. Hogyan jut el a segítség oda, ahová kell, és pont oda jut-e? Van-e fogadókészség a világban arra, hogy csatlakozzanak ehhez a különleges modellhez? Ezekről a témákról beszélgetett a Hír TV Globál című műsorában Gantner Barnabás Juhász Hajnalka miniszteri biztossal és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel.

Juhász Hajnalka miniszteri biztos, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, a Külügyi Bizottság alelnöke a Hír TV Globál című műsorában (2019.06.11.)

Hungary Helps, vagyis Magyarország segíti a keresztényeket - de mennyit ér egy kis ország segítsége a nagyvilágnak? Egy másik kérdés is adódik: miért is van szükség a keresztény hívők megsegítésére?

A vallásszabadság intézményesült a II. világháború után Európában, azonban a muszlim világban ez nem működik. A terrorszervezetek átpolitizált vallásként befolyásolja a Közel-Keletet. A párbeszéd csak a mérsékelt muszlimokkal működik. Az iszlamista államokban a gazdasági-társadalmi és emberi jogok csak addig működnek, amig az iszlámmal, mint államvallással nem konfrontálódnak.

A műsorban bejátszás láthattak egy meggyilkolt pap temetéséről Burkina Fasóban, ebben a hazánknál háromszor nagyobb nyugat-afrikai államban. Iszlamista fegyveresek érkeztek motorbiciklin Dablo városban az egyik katolikus templomhoz a mise végén és agyonlőttek hat embert, köztük a keresztény közösség vezetőjét. A templomot felgyújtották, a környéken fosztogattak, majd elmenekültek. Ilyen, és ehhez hasonló esetek tartják félelemben az afrikai államok keresztény lakosságát.

A helyi püspök arról beszélt a temetőben, hogy a vallásoknak együtt kell megállítaniuk a szélsőségeseket.

Nem csak Afrikában veszélyes kereszténynek lenni, az utóbbi évek egyik legkegyetlenebb mészárlásának áldozatai is mind keresztények voltak.

Srí Lankán az egyik legnagyobb vallási ünnepen, húsvétkor követtek el merényletsorozatot a hívők ellen, amelyben több, mint 250-en vesztették életüket és mintegy 500-an megsebesültek.

De nem jobb a helyzet Egyiptomban és a Közel-Keleten sem, ahol az elmúlt öt évben az Iszlám Államnak és más radikális muszlim vallási csoportoknak köszönhetően kellett menekülniük lakóhelyükről a keresztényeknek.

Magyarország helyben segít - ez a mottója a Hungary Helps elnevezésű programnak, amelynek egyik fő célkitűzése, hogy segítsen lakóhelyükön tartani, illetve oda visszatérni az elmúlt években elűzött keresztény közösségeket.

Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő (KDNP), az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke az adásban elmondta, hogy Szíria és Irak a két kiemelt ország a magyar támogatás szempontjából.

„A második világháborúban Európában a lelkiismereti és vallásszabadság a nemzetközi szervezeteken keresztül intézményesült. De a Közel-Keleten a különböző vallási közösségeknek a szekularizációja egy nagyon-nagyon bonyolult és nem megvalósult folyamat. Megjelentek azok a terrorszervezetek mint az Iszlám Állam – ami az al-Kaidából vált ki – és gyakorlatilag intézményrendszer nélkül gondolkodik abban, egy átpolitizált vallásként, hogy hogyan befolyásolja a Közel-Keletet” – nyilatkozta a KDNP-s politikus.

Nógrádi György hozzátette: „Ha csak az elmúlt órák híreit nézem, akkor Irak hivatalosan értesítette Franciaországot. Mit kérnek a franciák? Hogy ne végezzék ki a francia terroristákat, de ne küldjék vissza. Az iraki válasz az volt: oké, fejenként egymillió dollárért” – mondta a biztonságpolitikai szakember.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!