A kormány támogatja a budajenői német önkormányzatot

A kormány 55 millió forinttal támogatta a budajenői Jeine német nemzetiségi udvarház kialakítását – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az intézmény pénteki átadásán.

Menczer Tamás hozzátette: a posta megüresedett épületében működő iskola működését 45 millió forinttal segítik.

Jövőre is pályázhatnak a nemzetiségi önkormányzatok kis értékű, 500 ezer forinttól kétmillió forintig terjedő beruházásaik támogatására – mondta az eseményen a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós közölte: a kormány 500 millió forintra emelte a 2022-es kis értékű pályázatok keretösszegét. A pályázatokat november 11-én 16 óráig lehet benyújtani.

Budajenő

Hozzátette, hogy a kis értékű pályázatoknak a koronavírus-járvány időszaka alatt akkora sikere volt, hogy az elmúlt másfél évben 510 pályázatot sikerült támogatni 600 millió forinttal. Idén a magyarországi német nemzetiségnek hozzávetőlegesen 3,2 milliárd forintból 80 településen, 90 beruházását tudta támogatni a kormány – fűzte hozzá az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!