Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam Székelyudvarhelynek

Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam székelyudvarhelyi projektekre – jelentette be vasárnap a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára (k), Gálfi Árpád polgármester (b) és Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatón 2018. január 14-én. (MTI Fotó: Veres Nándor)

A legnagyobb összeggel a római katolikus egyházat támogatja a magyar állam. Másfél milliárd forintból újulhatnak meg a Tamási Áron Gimnázium egyházi tulajdonban levő épületei, 441 millió forinttal támogatja a magyar állam a Székelyudvarhelyi KC kézilabdaklub akadémiájának a létrehozását, 200 millió forintot kap a református egyház a főtéri temploma felújítására, és további – egyelőre nem számszerűsített – összeget pedig az egyik olyan épületének a felújítására, amelyben diakóniai központot hoznak létre. A városi önkormányzat által működtetett Tomcsa Sándor Színház is 70 millió forintos támogatáshoz jut.

Soltész Miklós elmondta, hogy a támogatási összegekről az elmúlt hetekben döntött a magyar kormány. Ezekkel a székelyudvarhelyi fiatalok helyben maradását szeretnék elősegíteni. Hozzátette: sok Kárpát-medencei beruházást támogat a magyar állam, de ezek sorában Székelyudvarhely az egyik kiemelt támogatott. Az államtitkár szerint az erdélyi magyar történelmi egyházak olyan közfeladatokat látnak el, amelyekkel segítik a magyarság megmaradását, iskoláikban olyan fiatalokat nevelnek, akik Romániának is hű állampolgárai lesznek.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy végéhez közeledik a villám sújtotta atyhai római katolikus templom felújítása, amelyhez szintén a magyar állam nyújtott támogatást, a Csíkszentmihályi műemléktemplom felújítására pedig 80 millió forintot utalt ki a magyar kormány. Soltész Miklós megjegyezte: a támogatások a magyar nemzetpolitika részét képezik. Úgy vélte, a kereszténység Magyarország, Erdély és Románia megmaradásához is hozzájárul. Hozzátette: ha a román politikusok is megérzik, hogy az ortodoxia a katolicizmus és a protestantizmus egy irányba mutat, az meg tudja erősíteni a közösségeket.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára (b) és Győri István, a városi kézilabdaklub sportigazgatója a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatón 2018. január 14-én. (MTI Fotó: Veres Nándor)

Az államtitkár arra kérte a székelyföldieket, hogy vetessék fel magukat a magyarországi választások névjegyzékébe, és döntsék el, melyik politikai közösség segített a legtöbbet. Hozzátette: az áprilisi választásokon a kormánypártok is segítséget kérnek az erdélyi választóktól.

Gálfi Árpád polgármester és a támogatott intézmények vezetői is köszönetet mondtak a magyar államnak. A polgármester elmondta, Székelyudvarhely az utóbbi évtizedekben nem kapott ilyen jelentős támogatást. Az MTI kérdésére a polgármester megjegyezte: 2017-ben a város költségvetése mintegy 90 millió lej volt (6,1 milliárd forint), a román adótörvények változása következtében azonban 2018-ban mintegy tízmillió lejjel (700 millió forint) csökkennek a város bevételei.

Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere hozzátette: a város nem fogja beérni az anyaországi támogatással. Ezek mellett a román költségvetésből és az EU pénzforrásaiból is minél több támogatást próbál megszerezni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!