Közigazgatásban dolgozók személyes ajándékait adták át a penci lakásotthonban élő gyerekeknek

Minisztériumok és háttérintézmények dolgozóinak személyes ajándékcsomagjait adták át szerdán a Penci Különleges Lakásotthon karácsonyi ünnepségén.

 

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa a Pest megyei településen felidézte, hogy négy éve indult el a kezdeményezés: a minisztériumokban és a minisztériumok háttérintézményeiben dolgozók karácsony alkalmából fogadják a magyarországi gyermekotthonokban élők kézzel írt kívánságait.

Ez azt jelenti, hogy minden gyermekotthon – legyen az állami, egyházi, civil fenntartású – csaknem hétezer fiatalja, gyereke írt ilyen kérést és kívánságot

 

– tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte: ebben az összefogásban a dolgozók saját hozzájárulásukkal és saját jó szándékukkal vesznek részt, az ajándékozással mintegy hétezer karácsonyi csomag teszi boldogabbá és szebbé a gyermekotthonok lakóinak ünnepét.

Az ajándékon kívül talán a legfontosabb üzenete a gyermekvédelemnek - folytatta -, hogy

itt van igazából szükség közösségre, összefogásra, arra, hogy a fiatalok, gyerekek, akik a vér szerinti családjukat nélkülözni kénytelenek, megtapasztalják azt, hogy az a társadalom, amelyben élnek, számol velük, segít nekik, megfogja a kezüket, mert felnőtt korukra erre lesz a legnagyobb szükség.

 

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a penci intézmény nevében a lakásotthon pontosan kifejezi azt, ami a lényege: olyan lakás, amelyben az itt élők otthonra találnak.

Fülöp Attila, megköszönve a dolgozók munkáját, úgy fogalmazott, hogy a házba lépve és a gyerekek ünnepi műsorát látva mindenki pontosan megértheti a lakásotthonok szakmai tartalmát.

A családi házból kialakított lakásotthonban nyolc különleges szükségletű gyerek számára van hely. Jelenleg heten laknak a három szobával, egy-egy konyhával és foglalkoztató helyiséggel, két fürdőszobával és egy nevelői szobával rendelkező lakásotthonban. Az ott dolgozó szakemberek munkáját fejlesztő pedagógus és pszichológus segíti.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!