Latorcai János: Egyszerre nem lehet nemzethűnek és globalistának lenni

A kereszténydemokrata alapokon nyugvó családpolitikára büszkének kell lenni, még akkor is, ha vannak, akik ezt támadják, maradinak tartják és képmutató módon mutatnak rá a hibákra – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Latorcai János. Az Országgyűlés KDNP-s alelnöke szerint a kereszténydemokrata politizálás jellemzően intellektuális műfaj, amelynek sajátossága a szeretet, a türelem és a megbocsátás keresztényi erénye is.

Milyennek értékeli a 2020-as évet, különös tekintettel a koronavírus-járvány okozta kihívásokra?

– Rendkívüli évet írunk, amelyet olyan események formáltak és formálnak még advent időszakában is, amelyekre a legbölcsebb elemzők sem számíthattak 2019 elején és az azt megelőző években. Ezek közül is kiemelkedik a koronavírus-járvány és annak gazdasági hatása, amely az elmúlt lassan 12 hónap leforgása alatt alapjaiban változtatta meg az emberek munkáját, hétköznapjait és a világgazdaság dinamikáját. Ennek letaglózó hatása hazánkat is elérte és hosszú évek emelkedő trendjét törte meg, még ha a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően nem is olyan mértékben, mint a világ többi országát, legyen szó akár a gazdaság, a termelés alakulásáról, a kereskedelmi forgalom és a foglalkoztatás bővüléséről. Az első hullám során tanúsított védekezésünk az egyik legsikeresebb volt Európában. Ez tette lehetővé, hogy minden szempontból felkészüljünk a második hullámra, amelynek mérlegét remélhetőleg mielőbb meg tudjuk vonni, hogy ismét az építésre, a növekedésre koncentrálhassunk.

Latorcai JánosLatorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a KDNP Országos Választmányának elnöke, frakcióigazgató

Ha egy szóval kellene jellemeznie az Európai Unió idei évét, mi lenne az?

– A kiszámíthatatlanság és a döntésképtelenség fogalma között nehéz lenne választanom. Rendkívüli helyzetekben jellemzően gyors, határozott és megfelelően súlyozott döntésekre van szükség. Az első hullám során a lassúság és a határozatlanság volt jellemző, és ennek oka nem a tagállamok közötti koordináció hiánya volt. Az Európai Parlament és az Európai Bizottság a jogállamiság homályos ideológiai kérdését feszegeti, ráadásul az alapszerződésekkel nem összeegyeztethető módon.

A kormány kilátásba helyezett vétójával tehát nem a klasszikus értelemben vett jogállamiságot utasította el, hanem a bizottság önkényét,

amely olyan helyzetet teremthet, amelyben a bizottság szabad értelmezést és kettős mércét alkalmazva önkényesen járhatna el a tagállamokkal szemben. Azaz a valódi cselekvések helyett immár magasabb szintre emelve folytatódnának a politikai csatározások.

Az ideológiai kérdések helyett nem a koronavírus-járvány megfékezésének és a gazdaság újraindításának kellene prioritást élveznie?

Jelen helyzetben csakis a koronavírus-járvány megfékezésének és a gazdaság újraindításának kellene prioritást kapnia.

A magyar kormány következetesen ezt az álláspontot képviseli mind az EU-s viták, mind a hazai politikai döntések során. Az Európai Unió gazdasági együttműködésként jött lére, a szervezeti kereteket is ennek megfelelően alakították ki, éppen ezért jelenlegi formájában alkalmatlan is arra, hogy azt a jogállamisági ködös feltételekbe burkolózva egy kétes identitású ideológiai közösségé alakítsák. Az országgyűlési határozat, amely az EU-s kifizetések ilyen típusú jogállamisági feltételekhez való kötését elutasította, egyúttal e törekvés elé is gátat kívánt állítani. Mindezek ellenére Magyarország konstruktívan és kompromisszumkészen állt az előttünk tornyosuló problémák megoldásához, bízva abban, hogy valóban létezik egy közös európai érdek, és az nem más, mint a koronavírus-járvány és gazdasági hatásainak leküzdése, ezért is sikerült múlt héten Brüsszelben megállapodni.

Az interjú további részében Latorcai János beszél a V4-együttműködésről, az amerikai elnökválasztásról, a kormány és ellenzék viszonyáról, valamint advent üzenetéről.

A teljes beszélgetés itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!