Magyarország számára a nemzetiségek államalkotó tényezők

Magyarország számára a nemzetiségek államalkotó tényezők, erőforrások és értékek – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Gárdonyban, ahol első alkalommal rendezik meg a nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjban részesülők találkozóját.

Gulyás Gergely a megnyitó ünnepségen úgy fogalmazott, mindent elmond egy államról, miként viszonyul nemzetiségeihez, amelyek gazdagabbá teszik. A miniszter rámutatott, Magyarország alkotmánya 1989 óta tartalmazza a nemzetiségekhez való elvi viszonyulást, ugyanakkor ehhez a gyakorlatot is fel kellett zárkóztatni, ezért az állam igyekszik támogatni a nemzetiségek megmaradását, erősödését. Az egyik ilyen mód az ösztöndíjprogram, amely tíz éve indult útnak, s az elmúlt évek tapasztalatai szerint érdemes továbbvinni – mondta.

GárdonyGulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (jobbra) és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (b) tanulmányi ösztöndíjakat ad át a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjban részesültek 1. alumni találkozójának hivatalos megnyitóján Gárdonyban 2021. június 18-án (Fotó: MTI / Vasvári Tamás)

Gulyás Gergely kiemelte, az ösztöndíjprogram révén a diákok tovább tudják vinni szüleik hagyományait, ezért az a kormány célja, hogy egyre több támogatás jusson a programnak, ezáltal a nemzetiségi fiataloknak.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, ma már nem megmenteni kell a magyarországi nemzetiségeket, hanem biztosítani tovább élésüket az oktatás, a kultúra, a hitélet és egyéb területeken. Az ösztöndíjasoknak ebben nagy felelőssége van, tehetségükkel, szorgalmukkal saját és közösségük életére nagy hatással lehetnek – mutatott rá.

Soltész MiklósSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke beszédet mond a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjban részesültek 1. alumni találkozójának hivatalos megnyitóján Gárdonyban 2021. június 18-án (Fotó: MTI / Vasvári Tamás)

Az államtitkár a nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjról elmondta, hogy tíz év alatt 205 tanuló kapta meg. Eleinte nemzetiségenként és évfolyamonként egyet adtak, az utóbbi három évben azonban ezt kettőre emelték.

A megnyitó végén Gulyás Gergely és Soltész Miklós öt olyan tanulónak adta át az ösztöndíjról szóló díszoklevelet, aki tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudta azt átvenni. 

A Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjban részesültek 1. alumni találkozójának csoportképe Gárdonyban 2021. június 18-án. Középen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, mellette Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (Fotó: MTI / Vasvári Tamás)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!