Koronavírus-járvány: Minden magyar felelős minden magyarért

„Felelősen gondolkodó emberként mindenképpen élni fogok a lehetőséggel, és beadatom magamnak a koronavírus elleni vakcinát” – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Szászfalvi László KDNP-s országgyűlési képviselő, aki nemcsak a saját egészsége miatt tartja fontosnak az oltást, hanem családja és a környezetében élők egészségének a védelmében is.

„A pandémia ellen bevezetett kormányzati intézkedésekkel csak lassítani tudjuk a járványt” – tette hozzá a kormánypárti politikus. Meggyőződése, hogy a vírus végleges leküzdése a megfelelő védőoltás nélkül nem lehetséges.

Szászfalvi LászlóSzászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese

„A kormány szüntelenül azon dolgozik, hogy minél gyorsabban és biztosságosabb, szövődményektől mentes oltóanyagot tudjon beszerezni. Megnyílt a regisztráció a koronavírus elleni védőoltásra. Elsőként a védekezésben dolgozók, utána az idősek, illetve az egészségügyi állapotuk miatt veszélyeztetettek következnek. Ezt követően mindenki számára elérhető lesz a védőoltás, amely önkéntes és ingyenes lesz. Ahhoz, hogy a járványt véglegesen leküzdjük, minél többünknek be kell oltatni magunkat. Ezért kérem, mindenki felelősen döntsön saját maga és környezete érdekében! Minden magyar felelős minden magyarért” – hangsúlyozta Szászfalvi László.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!