Móring József Attila: Keleti vakcina nélkül félmillióval kevesebben kaptak volna oltást

Móring József Attila, a KDNP frakcióvezető-helyettese az Országgyűlés március 16-ai ülésén napirend előtti felszólalásában  kijelentette: a vírus legyőzésének egyetlen ismert formája a védőoltás.

A brüsszeli beszerzés azonban nehézkes és lassú,

ha Magyarország nem rendelt volna Keletről is vakcinát, félmillióval kevesebben lennének beoltva

- közölte.

A képviselő mindenkit felelősségteljes hozzáállásra, a védelmi szabályok betartására kért.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára kijelentette: Magyarországnak nincs szégyenkezni valója a védekezés miatt.

Rétvári Bence

Közölte: Magyarországon a kilencedik legalacsonyabb a halálozási többlet az unió országaiban, vagyis az a szám, amennyivel többen haltak meg az elmúlt egy évben a megelőző öt év átlagához képest.

Ausztria, Szlovákia vagy Románia is rosszabbul áll ebben - jegyezte meg.

Ha a magyar baloldalon múlna, május végéig 3,5 millióval kevesebben kapnának vakcinát"

- tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!