Nacsa Lőrinc: Az ellenzéknek semmi sem drága az elvtelen összefogás érdekében

Nacsa Lőrinc az Országgyűlés azonnali kérdések részében az igazságügy-miniszterhez címzett kérdésében felvetette: az ellenzéknek semmi sem drága az elvtelen összefogás megvalósítása érdekében, azt vélelmezve, hogy „a nemzeti kereszténydemokrata kormánnyal és kormánypártokkal szembeni elvtelen közös gyűlölet hozta létre az ellenzéki összefogás szándékát", már a 2018-as választás előtt.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője

Választóiknak hátat fordítva, a hataloméhség kielégítése érdekében összefogott egymással a szélsőbal, a szélsőjobb és a liberális pártok - jelentette ki Nacsa Lőrinc a ma felfüggesztett mentelmi jogú Farkas Gergely jobbikos képviselő ügyéről érdeklődve.
    
Válaszában Völner Pál, a tárca parlamenti államtitkára elmondta: a legfőbb ügyészség közleménye szerint a képviselő egy jelölttársának felajánlotta, hogy ha visszalép, megfizeti költségei megtérítését, de az ajánlatot visszautasították.
    
Hangsúlyozta: Magyarország jogállam, ahol a törvények uralkodnak, törvény rögzíti a választások tisztaságának megóvását, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást.
    
A korrupciós ügyekkel sokszorosan lebukott Jobbik vélhetően legsötétebb napjait éli át - jelentette ki, megjegyezve, hogy a helytelen pénzfelhasználás erkölcsi és jogi terhe is nyomja a párt vállát.
    
Viszonválaszában a képviselő kijelentette, „az antiszemitizmus elleni küzdelemben egyedül a Fidesz-KDNP maradt a pályán, hiszen a balliberális oldal asszisztál a Jobbik ügyeihez", azaz "létrejött a szemkilövetők és a kisnyilasok bizarr koalíciója".
   
Az államtitkári viszonválasz arra is kitért: szomorú, hogy az az LMP ünnepelt együtt március 15-én a Jobbikkal, amelynek jelöltje számára pénzt ajánlott Farkas Gergely a visszalépésért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!