Nacsa Lőrinc: Beruházások kellenek a munkahelyteremtéshez

Nacsa Lőrinc (KDNP) arról beszélt az Országgyűlésben, hogy a járvány után az életet és a gazdaságot újra kell indítani, és a gazdasági nehézségeket beruházásokkal, fejlesztésekkel, munkahelyteremtéssel fogják megoldani, ahogy 2010 után is tették.

Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke

Az adóemelés és a segélyek politikája elfogadhatatlan, ehelyett a munkából élő magyarokat, családokat támogatják, márpedig munkahelyek beruházásokból lesznek, ezért válság idején nem leállítani kell a beruházásokat, hanem felgyorsítani a megvalósulásukat - vélekedett. Hozzátette: elsősorban a magyar emberek érdekeit nézik, nem csak az önkormányzatokét.
    
13 törvényt módosító javaslat
    
Nacsa Lőrinc (KDNP) hangsúlyozta, hogy 2010 óta másfélszeresére nőtt az állami vagyon. A javaslat 13 törvény módosít a közlekedési ágazatban - hívta fel a figyelmet. Fontos rögzíteni, hogy az önkormányzatok feladata a járdák üzemeltetése és karbantartása - szögezte le.
    
A víziközlekedésről szóló törvényben pontosították a bírságolási szabályokat és megemelték a bírság mértékét - közölte.
    
Az útdíj automatikusan, inflációkövető módon emelkedik, emiatt az úthasználók számára kiszámíthatóvá válik a rendszer, a díjemelés sem váratlan, hanem előre kalkulálható - közölte.
    
A büntetett előéletű sofőröket megpróbálják kiszűrni a személyszállításból, a közlekedési hatóság jogosult lesz „bekérdezni" a bűnügyi nyilvántartási rendszerbe - mondta. MSZP: új feladatokat adnak az önkormányzatoknak

Vasúti fuvarozási egyezményről

Nacsa Lőrinc (KDNP) elmondta: legutóbb 2018-ban módosult az egyezmény, a vonatok biztonságos üzemeltetése érdekében.
Fontosnak nevezte, hogy az árufuvarozás előtt nyitva maradjanak a határok a járvány idején is. Szólt a vasúti fejlesztések szükségességéről. Magyarország az elsők között ratifikálja a változtatásokat - mutatott rá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!