Nacsa Lőrinc: A bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon

A bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon, nem tisztelik, sőt semmibe veszik a magyar emberek döntését, a választók akaratát – mondta Nacsa Lőrinc (KDNP) országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a baloldal lebukott, hiszen a hírek szerint az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója belső levélben köszönte meg embereinek, hogy megtorpedózták a Fidesz-KDNP képviselőinek szakbizottsági jelöléseit.

Ezt a levelet több mint száz európai parlamenti email címre küldték ki – közölte Nacsa Lőrinc, majd aláhúzta, „mindez jól érzékelteti, hogy a bevándorláspárti erők milyen gátlástalan eszközökkel készek harcolni a bevándorlást ellenzőkkel szemben”.

Kiemelte, a bevándorláspárti baloldal mindent képes bevetni, hogy elhallgattassa a magyar emberek hangját az új Európai Parlamentben, hiszen tudják, a magyarok azért szavaztak bizalmat a kormánypártoknak a májusi EP-választáson, hogy megvédjék Európát és benne Magyarországot a bevándorlástól.

Nacsa Lőrinc kérdésre válaszolva elmondta, a kormánypártok képviselői választási ígéretükhöz híven Magyarország érdekeiért dolgoznak majd, s a DK ez ellen, vagyis a magyar emberek érdekei ellen kíván fellépni, amikor azt mondja: mindenben akadályozni fogják a kormánypártokat.

A kereszténydemokrata politikus további kérdésekre kifejtette, az európai parlamenti képviselőknek a választói akaratot figyelembe véve kell dönteniük Ursula von der Leyen európai bizottsági elnöki jelöléséről. Hangsúlyozta, az EP-választást az Európai Néppárt nyerte, így neki van joga a jelölésre, Ursula von der Leyent pedig 28 tagállami vezetőből 27 támogatta az Európai Tanácsban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!