Nacsa Lőrinc: Európának nemcsak lehetőség, kötelesség is az együttműködés Afrikával

Afrika a jövő kontinense, Európának az együttműködés lehetőség és kötelesség is - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője pénteken telefonon az MTI-nek. Nacsa Lőrinc Abidjanban, Elefántcsontpart korábbi fővárosában a Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett nemzetközi tanácskozáson vett részt.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője

Elmondta: a szubszaharai Afrika jövőjéről és az európai együttműködési lehetőségekről rendezett tanácskozáson afrikai képviselők, illetve az elefántcsontparti házelnök mellett német, francia, osztrák és magyar politikusok, továbbá politikai intézetek és civil szervezetek képviselői is részt vettek.
    
A konferencián felszóló kereszténydemokrata politikus kiemelte: Afrika a jövő kontinense, Európának az együttműködés nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is. Úgy fogalmazott: „a kioktató és lekezelő" fejlesztési szemlélet helyett kölcsönös tiszteleten alapuló, konkrét együttműködéseket kell kialakítani.
    
Hozzátette: a munkahelyteremtés, a mezőgazdaság, az oktatás olyan terület, ahol azért is fontos a kooperáció, mert a migrációs hullám megállítása csak helyi fejlesztésekkel valósítható meg. Európának ezért is kötelessége Afrika mellé állni, közös feladat a helyben segítés, és nem a migráció bátorítása - rögzítette a frakciószóvivő.
    
A KDNP-s képviselő kitért Magyarország Afrika-stratégiájára is, s arra, hogy mennyire fontosnak tartják az együttműködést különösen a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, az oktatás, valamint a biztonság területén. Megemlítette, hogy jelenleg is csaknem 1500 afrikai diák tanul Magyarországon, kétharmaduk ösztöndíjjal.
    
Nacsa Lőrinc elmondta, hogy Magyarország vizsgálja egy elefántcsontparti külgazdasági attasé álláshely létesítésének lehetőségét Abidjanban, amit beszámolója szerint nagy örömmel fogadtak az érintettek.
    
A gazdasági együttműködés mellett szólt a Hungary Helps programról - amelynek célja a helyben segítés - és néhány konkrét afrikai projektről is.
    
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: a fejlesztésekbe be kell vonni az egyházakat, még ha ezt Brüsszel folyamatosan ellenzi is, mert fontos értékekért állnak ki, és zavaros időkben az emberek bíznak bennük.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!