Nacsa Lőrinc: Ezekért az értékekért küzdeni kell

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője, a párt szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a családtámogatásról, a zsidó-keresztény kultúra értékeiről, de szóba került még az egyházügyi törvény módosítása is - írja a breuerpress.com.

Az idei évet a kormány a családok évének számítja, ezzel kapcsolatban a politikus elmondta, a Fidesz-KDNP pártszövetség mindig is a családok segítését tekintette fontos feladatának, véleményük szerint az ország felemelkedésének egyik kulcsa, hogy erős családok alkossák. Mindezt úgy, hogy a családokat akként kívánják megerősíteni, hogy a kívánt gyermekek mindenképpen megszülessenek.

Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában 2018. 09.25-én

Az nyilvánvaló, hogy a gyermekvállalás nem az állam döntése, de a megfelelő körülmények biztosítása feladata, már látszik, hogy az elmúlt nyolc évben közel negyven százalékkal nőtt a házasságkötések száma, ezzel párhuzamosan a válások száma csökkent közel húsz százalékkal. Nacsa Lőrinc szerint ez egy olyan elmozdulás, ami annak is köszönhető, hogy a kormány olyan környezetet próbált teremteni, ahol igenis érdemes családot alapítani, belevágni a gyermekvállalás szépségeibe.

A képviselő hozzátette, a házasság mellett minden más együttélési formának is megvannak a jogi lehetőségei Magyarországon, ami egyébként helyes, most például Romániában folyik egy vita a házasságról, népszavazást is ki akarnak írni, szerencsére itthon ezek a fogalmak teljesen tiszták.

Nacsa Lőrinc arra a felvetésre, hogy az amerikai elnök tegnap az ENSZ-ben elmondott beszéde kapcsán olybá tűnik, hogy a globalizmusnak vége van azt felelte, a KDNP azt látja, Donald Trump egy teljesen új szemléletet hozott az amerikai politikába, ami bizonnyal hatással van az egész világra. Az elnök egy erősen bevándorlás ellenes, protekcionista és globalizmus ellenes álláspontot vet fel, szerinte az amerikaiak érdeke pont az, hogy ezeket az érdekeket helyezi minden elé.

Ennek megfelelően így próbálja alakítani az országa külpolitikáját, külkereskedelmét és a belső gazdaságot is. A képviselő szerint az elnök elképzelései bizonyos tekintetben meghaladják a hagyományos republikánus-demokrata politikát, mert vannak olyan elemei a politikájának, amelyek az egyik oldalra, míg vannak mások, amelyek a másik oldalra jellemzőek. Az Egyesült Államok is megérezte a válságot, számos amerikai család ment tönkre, most Trump elnök egy jó úton halad előre. Az USA és Európa közti vitákkal kapcsolatban pedig azt emelte ki a politikus, hogy a vitákat a tárgyalóasztalnál kell eldönteni.

Nacsa Lőrinc kifejtette, azokat az eszméket, értékeket, amelyeket hosszú ideig természetesnek gondoltak az emberek, legyen szó a hitről, a családról, a biztonságról, ma már nem lehet természetesnek venni, miután ezeket az értékeket sokan, így a globalista elit folyamatosan támadás alatt tartja. Ezekért az értékekért küzdeni kell – hívta fel a figyelmet a politikus, ami viszont elindíthat egy olyan folyamatot, aminek köszönhetően egyre többen találnak vissza például Európában a zsidó-keresztény kultúra gyökereihez.

Mindezekhez hozzátartozik a családok védelme, a gyermekek számának növelése, ezzel szemben áll az abortusz. Ennek kapcsán Nacsa Lőrinc elmondta, elsősorban a közgondolkodásra kell hatással lenni. Szemléletformáló, ismeretterjesztő kampányra van szükség, ahol a kamasz fiatalokat tájékoztatják ennek a döntésnek a nehézségeiről, az eddig végzett munkának köszönhetően közel felére csökkent Magyarországon a művi terhességmegszakítások száma. A kormányzat életvédő szervezeteket támogat a jövőben is, amelyek a válságban lévő édesanyáknak nyújtanak segítséget, velük foglalkoznak.

A nyári parlamenti szünet előtt beszélt arról a KDNP frakcióvezetője, hogy az őszi ülésszakon kívánnak majd foglalkozni az otthonápolást végzők anyagi juttatásával, a díjak emelésével. Ennek kapcsán a politikus elmondta, hamarosan elkészül az a kormány-előterjesztés, amit végig kellett tárgyalni az érdekvédelmi szervezetekkel, ebben az anyagban nem csak az anyagi elismerésről lesz szó, hanem sok minden másról is, a kormány egyébként októberben tárgyalja majd meg ezt.

A kormány ebben az ügyben is együttműködik az egyházakkal, Nacsa Lőrinc beszélt arról, hogy ezek egyike a közfeladat ellátás, például, amikor egy idősotthont, szociális otthont, fogyatékkel élők otthonát art fenn valamelyik felekezet. Ezek a felekezeti intézmények megkapják ugyanazt a támogatást, mint a hasonló államiak is. Mellette ott van még az egyházak karitatív tevékenysége is, amelyek jól működnek, rendkívül sok munkát végeznek, az ő munkájukat is megpróbálja a kormány a saját eszközeivel segíteni.

Az Iványi Gábor által vezetett felekezet, amelyiket a magyar állam nem ismer el egyházként, noha az Európai Bíróság is kötelezte erre, benyújthat támogatási kérelmet, hiszen van a költségvetésben egy fejezet a vallási tevékenységek támogatására – tette hozzá a KDNP politikusa. Megemlítette azt is, hogy másfél évvel ezelőtt a kormánypártok szerették volna módosítani az egyházügyi törvényt, ám nem kaptak támogatást az ellenzéki pártoktól. A mostani ülésszakban kívánják a kormánypártok rendezni azokat a kérdéseket, amelyeket az Európai bíróság és a magyar Alkotmánybíróság kért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!