Nacsa Lőrinc: Folyamatosan a nyugdíjasok megbecsülésén dolgozik a kormány

 „Megbecsülést a miskolci szépkorúaknak” címmel tartott sajtótájékoztatót a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Miskolc Városi Szervezete, 2023. október 5-én, csütörtök délután a borsodi vármegyeszékhelyen, a Dr. Varga László Székházban, ahol a felszólalókon kívül a párt elnökségi tagjai is megjelentek Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti frakciójának szóvivője társaságában.

„2014-ben a KDNP Miskolc Városi Szervezete vidéken elsőként hozott létre egy olyan programot, ami a miskolci szépkorúakról szólt. Azokról, akik a II. világháború után felépítették ezt a várost. Úgy éreztük, hogy fontos, hogy megbecsüljük őket” – mondta Hollósy András, a KDNP Miskolc Városi Szervezetének szóvivője. 

Nacsa Lőrinc Miskolcon

„Amikor a 2014-es esztendő költségvetését tárgyaltuk, Miskolc előző önkormányzata akkor vezette be dr. Kriza Ákos polgármester úrral az országban egyedülálló Salkaházi-programot – ismertette Molnár Péter, a KDNP Miskolc Városi Szervezetének elnöke. – Nem véletlenül lett a program névadója Boldog Salkaházi Sára, ugyanis ez egy gondoskodó program volt, amit hosszú távra terveztünk.” 

„Látható, hogy ez egy nehéz, szankciós inflációval terhelt év volt, energiaválsággal, gazdasági válsággal súlyosbítva. A szomszédban háború dúl, amire Brüsszelben elhibázott válaszokat adtak. Ezzel hatalmas kihívások elé állították egész Európát – foglalta össze a jelenlegi helyzetet Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese. 

Nacsa Lőrinc Miskolcon

– A polgári-kereszténydemokrata nemzeti kormány 2010-ben szövetséget kötött a nyugdíjasokkal. Azt vállaltuk, hogy amíg mi kormányzunk, nem csökkenhet a nyugdíjak reálértéke. Azóta ezt az ígéretünket betartjuk és be is fogjuk tartani. Nem volt ez mindig így, hiszen a 2010 előtti Gyurcsány-kormány, amikor a válság első szele megsuhintotta, azon nyomban az időseken kezdett el spórolni.” A Fidesz– KDNP-kormány viszont biztosítja a nyugdíjak reálértékét, és amikor lehet, prémiumot is ad.

Idén januárban is volt nyugdíjemelés 15 %-os mértékben és februárban a már így megemelt 13. havi nyugdíjat is megkapták az idősek. Most novemberben újabb nyugdíj-kiegészítés történik, amely visszamenőleges nyugdíj kiegészítést jelent. A miskolci nyugdíjasok is egy átlagosan félhavi nyugdíjnak megfelelő összeget fognak kapni a nyugdíjuk mellé novemberben – fogalmazott Nacsa Lőrinc.

Elhangzott az is, hogy a miskolci nyugdíjasok számára is jó lehetőség, és ezért érdemes is élniük az országos Gondosóra-programmal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!