Nacsa Lőrinc: Már nyár végén jöhet a Soros-adó

A bevándorlást támogató szervezetekre vonatkozik az úgynevezett Soros-adó, amely már nyár végén életbe léphet – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője hétfőn este az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A politikus kifejtette: az adófizetési kötelezettség elsősorban a támogatást nyújtó szervezetet terheli, amelynek be kell jelenteni azt az adóhatóságnak.

Nacsa LőrincNacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője

Arra a kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy már nyár végén bevezethetik a bevándorlási különadót, Nacsa Lőrinc kifejtette: a biztonság egy olyan kérdés, amivel sosem szabad várni és ezért próbálták mindig a lehető legrövidebb hatályba léptető rendelkezéseket minden Magyarország megvédését célzó intézkedésben bevezetni. Ilyen volt a jogi határzár, az alaptörvény-módosítás, a Stop Soros-törvény és ilyen most a bevándorlási különadó, mely a kihirdetést követő 31. napon már hatályba léphet – sorolta.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott, hogy a bevándorlási különadót hívhatjuk Soros-adónak is, mert Magyarországon a Soros György által támogatott szervezetek végzik legnagyobb részben ezt a tevékenységet.

A képviselő hozzátette: a támogatást nyújtó szervezeteket sújtja elsőként a bevándorlási különadó. Annak kell megfizetni a bevándorlási különadót, aki adja a támogatást és 15 napon belül jeleznie kell a támogatás címzettje felé, hogy eleget tett a jogszabályi kötelezettségének és befizette a támogatás 25 százalékát bevándorlási különadóként.

Ha ezt nem teszi meg, akkor eljárás indulhat ellene és a kötelezettség áthárulhat a támogatás címzettje felé. Ott viszont a bevándorlás szervezésével kapcsolatos költségek lesznek az adó alapjai – fejtette ki a kereszténydemokrata képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!