Nacsa Lőrinc: Nemzetközi támadás alatt áll a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat

– Az Európai Unió után az Európa Tanács is megtámadta a szuverenitásvédelmi törvényjavaslatot, anélkül, hogy arról az Országgyűlés szavazott volna – közölte a Magyar Nemzettel Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) parlamenti képviselője. Mint mondta, a magyar baloldali politikusok ismét a hazájuk feljelentésével foglalkoztak ahelyett, hogy a nemzeti érdeket képviselnék.

nacsa

A kormánypárti politikus jelezte, hogy ma Rómában az Európa Tanács illetékes bizottsága is foglalkozott az üggyel. – Elmondtuk, hogy a külföldi finanszírozás megakadályozása miatt van szükség erre a törvényre, a javaslat pedig összhangban van az európai értékekkel, hiszen az Európai Unió és az Európa Tanács is többször kinyilvánította, hogy a választások tisztaságát befolyásolja, ha külföldi pénzek érkeznek egy választási kampányba – ismertette Nacsa Lőrinc.

Emlékeztetett, hogy tavaly az országgyűlési választás kampányában tizenkét millió eurónyi külföldi valuta érkezett a baloldalhoz, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet nem alkalmas arra, hogy a pártok mellett induló egyéb szervezetek szankcionálja.

Az Európa Tanács emberi jogi biztosának egy korábbi nyilatkozata alapján további támadások várhatóak a törvényjavaslattal szemben, mivel a magyar baloldal politikusai kiárusítják a hazájukat

– hangsúlyozta a KDNP politikusa.

Felhívta a figyelmet, hogy a baloldal továbbra is azt szeretné, hogy érkezzenek a dollárok hozzájuk, amiért mindent megtesz a nemzetközi szervezetekben, így az Európai Unióban és az Európa Tanácsban is, hogy aláássák a szuverenitásvédelmi törvényjavaslatot.

Nyomást próbálnak helyezni a magyar parlamentre, hogy ne fogadja el a törvényt. Nyilvánvaló, hogy aki ezt a törvényt elfogadhatónak tartja, az ellenzi a külföldi beavatkozást, aki viszont ellenzi a törvényt, az a külföldi befolyásszerzés oldalára áll. Ezért veszélyes, hogy nemzetközi szervezetekben támadnak egy elfogadás előtt álló törvényt

– rögzítette Nacsa Lőrinc.

Szót ejtett arról is, hogy megszokták, hogy az utóbbi években külföldről nyomást gyakorolnak a magyar parlamentre, azonban az Országgyűlés szuverén, és úgy fog dönteni, ahogy jónak látja. – Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy Magyarország biztonságát és a politikai döntéshozatalunk szuverenitását megőrizzük. A politikai és a gazdasági szuverenitásunkat folyamatosan támadják. Ki kell tartanunk akkor is, ha a nemzetközi hálózat összefog ellenünk és a magyar baloldal mozgósítja a külföldi elvbarátait – szögezte le a kormánypárti képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!