Navracsics Tibor: Együttműködésre sarkallja a településeket a 3. Pajta program

Az egész éven át zajló 3. Pajta program a településeket együttműködésre sarkallja, amely a tervek szerint a jövőben is megmarad a régiót erősítve – hangsúlyozta a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program keretében zajló rendezvénysorozat csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján a területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa.

 

Navracsics Tibor elmondta, hogy a tavalyi rendezvényhez képest idén kétszer annyi, 29 település csatlakozott a programhoz. Mint hozzátette, a rendezvénysorozat által erősödik a települések lakosságmegtartó ereje is.

A cél az, hogy a Pajta program a helyi kulturális élet meghatározó tényezőjévé válva példát mutasson az ország más régióinak

 

– emelte ki a miniszter.

Nagy Krisztián, a VEB2023 EKF Pajta programért felelős vezető projektmenedzsere elmondta, hogy a csatlakozó települések összesen 170 millió forintból valósítják meg sokszínű programjaikat. Vannak köztük a hagyományápolást, a kulturális nevelést, a helyi közösségépítést szem előtt tartó rendezvények, valamint sok olyan is, amely a kistelepülések együttműködésén alapul.

A rendezvénysorozat egyebek mellett zenei, képzőművészeti programokkal, kiállításokkal, ismeretterjesztő és színházi előadásokkal várja az érdeklődőket az év során.

Április 1-jén például a falusi élet nyújtotta lehetőségekkel ismerteti meg az érdeklődőket az Öko Márkó című program, amelynek keretében szó lesz a kertek kialakításáról, a madárbarát kertről, lesz palánta cserebe és madárodút is lehet készíteni. A nap folyamán kitelepül Márkóra a Feltöltő Pont, Veszprém csomagolásmentes boltja.

Április 14-én, Balatongyörökön Ritmus a világ címmel zenés előadást hallhat a közönség. Varga Endre fuvolaművész interaktív előadássorozata, amelyet élőzene, tánc és közös dobolás is kísér, a latin ritmusok között segít eligazodni.

Ugyancsak április 14-én Litéren Ősi Attila paleontológusnak, a Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció tagjának előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az előadásban szó lesz a hazai dinoszaurusz- és más őshüllő-lelőhelyek kutatásáról, a kutatások legújabb eredményeiről és technikáiról.

A latin-amerikai és a spanyol zenéről tartanak ismeretterjesztő előadást április 24-én Balatonfűzfőn is: a Gyöngyhalász Latin trió tagjai ötrészes sorozatukban Latin-Amerika legtöbb országát, a karibi szigetvilágot, a Kanári-szigeteket és Spanyolországot is érintik.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!