Navracsics Tibor: Ismerjék el önállóan hungarikumként a badacsonyi kéknyelűt

Badacsony és a badacsonyi kéknyelű nélkül a magyar kultúra sem lenne olyan, mint amilyennek ismerjük – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa szerdán Badacsonytomajon, arra kérve a hungarikum bizottságot, hogy vizsgálja felül június közepén hozott döntését, és ismerje el a badacsonyi kéknyelűt önálló hungarikumként.

NavracsicsNavracsics Tibor a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének badacsonyi kutató állomásán tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: nemcsak elhibázottnak, hanem érthetetlennek is tartják a hungarikum bizottság elutasító döntését, hiszen a badacsonyi kéknyelű minden olyan kritériumot teljesített, amely a hungarikummá nyilvánítás előfeltétele.

Badacsony a magyar, illetve a közép-európai kultúrtörténetnek is meghatározó szereplője, emellett már önmagában is olyan karakteres magyar táj, amely egész Európában ismert”

– hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: „a badacsonyiaknak a kéknyelű önazonosságot jelentő és önazonosságot erősítő pont”.

Navracsics

A tárcavezető hangsúlyozta: méltán szerepelnek a listán olyan borok, mint a tokaji aszú, vagy az egri bikavér. Azonban úgy gondolják, hogy a balatoni borvidék valamint Badacsony és környéke is legalább annyi jogot érdemel, mint az ország más borvidékei – mondta.

Azzal, hogy a hungarikum bizottság a badacsonyi kéknyelűt önállóan elismeri – a tokaji aszúhoz és az egri bikavérhez hasonlóan – olyan jóvátételt hajthat végre, amelyet a Badacsonyban élők megérdemelnek”

– emelte ki Navracsics Tibor.

Éliás Csaba, a Badacsony Szőlőhegyért Egyesület elnöke elmondta: a badacsonyi kéknyelű 2013-ban került be a magyar értéktárba, és tíz év elteltével kezdeményezték, hogy hungarikummá váljon.

A kéknyelű csak Magyarországon termő szőlőfajta, fő termőterülete Badacsony és környéke. Ezért az egyesület elnöke szerint alkalmas arra, hogy külföldön és belföldön is a magyarsággal azonosítsák.

Navracsics

Hozzátette:

a kéknyelű a badacsonyi közösség életének is része, virágzásához kapcsolódóan már több évtizede, nagy érdeklődés mellett tartanak rendezvényeket.”

A sajtótájékoztatón az ügy melletti támogatásukat kifejezve részt vett Borbély Tamás, a Badacsony Hegyközség elnöke, Szőke Barna, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézete badacsonyi kutató állomásának igazgatója, valamint Benczik Zsolt, a badacsonyi Vinum Vulcanum Borlovagrend elnöke is.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!