Navracsics Tibor: Ősz végéig az áttöréshez is eljuthatunk az Erasmus-ügyben a Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokon

Johannes Hahnnal, az Európai Bizottság költségvetésért felelős biztosával folytatott tárgyalásunk jó hangulatban folyt, ami azt a reményt kelti, hogy talán az elkövetkező időszakban az áttörésig is eljuthatunk, és ősz végéig sikerül rendezni a még fennálló kérdéseket az Erasmus-ügyben – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa Brüsszelben, Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel közösen kiadott nyilatkozatában.

Navracsics Tibor kifejtette: abban állapodtak meg a biztossal, hogy a tárgyalásokat fel kell gyorsítani, és a még fennálló technikai problémákat meg kell oldani, hogy november végén megállapodásra juthassanak, és zökkenőmentes legyen a magyar diákok Erasmus-ösztöndíjakban való részvétele.

Hozzátette: a szerdai tárgyalások azt mutatták, hogy az Európai Bizottság rugalmasabb, mint korábban, olyan területeken is, ahol előzőleg a testület és a magyar kormány álláspontja eltért. Mint leszögezte, ezek a kérdések alapvetően nem az egyetemi kuratóriumok tagságára vonatkoznak.

„Az értelmezés, amelyben nagyon távol álltunk egymástól, az volt, hogy az európai uniós pénzek védelmére hivatott jogi eszköz használható-e olyan esetben is, amikor valójában európai uniós pénzek felhasználásáról nincsen szó. Vagyis egy általános szabályozást kellene-e nekünk az Európai Bizottság kívánságára bevezetni olyan esetben is, amikor az európai uniós pénzek közelben sincsenek, és nem is akarják használni őket, vagy pedig a mi megítélésünk szerint az eredeti jogi eszköz célját figyelembe véve egy olyan rendszert hozzunk létre, amellyel valóban az európai uniós eszközöket használni kívánó jogi személyeknek az összetételét, áttekinthetőségét vagy átláthatóságát is tudjuk szabályozni” – fogalmazott Navracsics Tibor.

Bóka János kiemelte: az Európai Bizottsággal folytatott szerdai tárgyalások során megerősítették, hogy a magyar kormány technikai és politikai szinten is kész konstruktívan és a lojális együttműködés szellemében folytatni a tárgyalásokat. Javaslatot tettek arra, hogy a további megbeszélések során a politikai és a technikai szintet megfelelően el kell határolni, hogy az előrehaladás még gyorsabb legyen – hangsúlyozta.

Az EU-s forrásokhoz való hozzáféréshez teljesítendő, úgynevezett szupermérföldkövekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy azokat a magyar kormány megfelelően teljesítette.

„A bizottság maga is elvégzi a szakmai és a politikai értékelést, és kialakítja erről az álláspontját. Meggyőzően tudjuk igazolni, hogy amit a magyar kormány vállalt, azt időarányosan teljesítette” – tette hozzá Bóka János.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!