Nincs diskurzus a legüldözöttebb vallásról

Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője a Karc FM-en emlékeztetett: az Európai Unió, vagy az ENSZ által erőltetett bevándorlási politika ugyan még többségben van, de azon országok között, amelyek például kiléptek az ENSZ migrációs paktumának elfogadási folyamatából, már közös gondolkodás indult el a megoldásról. A képviselő ezt példaértékűnek tartja. Megismételte, hogy az nem lehet megoldás, ha emberi jogként kezelik a migrációt, de közben nincsenek tekintettel a biztonsági kérdésekre. A legnagyobb gyengesége és hibája ugyanis éppen ez a most elfogadott dokumentumnak.

Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, a Külügyi Bizottság kereszténydemokrata alelnöke a Karc FM Hangoló c. műsorában (2018. 12. 27.)

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja kiemelte, hogy a migrációs paktum vitája, a háborús- és konfliktus övezetből érkezőkre koncentrál – noha sokan már ma sem ilyen helyről indulnak útnak – miközben nem esik szó az otthonukban hazájukban üldözött keresztényekről. Felidézte, hogy míg Irakban például 10 évvel ezelőtt 1,4 millió keresztény él, ma már alig vannak 300 ezren. Szíriában az 1,2 millióról 400 ezerre csökkent a számuk.

Juhász Hajnalka kiemelte, ahogy ezek a közösségek a szó nemes értelmében tradicionálisan gondolkodnak. Ez azt jelenti, hogy ha megteremtik a lehetőséget a hazájukban az újjáépítésre, vagy segítik is az újjáépítést, akkor ők nem is akarnak elvándorolni sehova a szülőföldjükről. A képviselő ezért tartja fontosnak azt a politikát, amelynek a „helyben segítés” jelenti a humanitárius gondolkodásmódja alapjait.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!