A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben – jelentette ki Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.

A szabadtéri színpad előtt összegyűlt több ezres hallgatóság előtt a Fidesz elnöke úgy értékelt, hogy a Tisza Párt egy új önkényuralmi rendszert akar és kezd kiépíteni.
Ma a demokrácia és a jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ami a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik
– hangsúlyozta Orbán Viktor. Közölte, „ez bűncselekmény”, és bár most nincs, „de akkor majd lesz jelentősége, amikor visszaállítjuk a jogállamot, és akkor komoly jelentősége lesz”.
Személyre szabott, visszamenőleges hatályú jogszabályokkal az ellenzék felét kizárták a politikából, valamint személyre szabott, visszamenőleges hatályú alkotmánymódosítással leváltották a köztársasági elnököt, az alkotmánybíróság elnökét, eltávolították a legfőbb ügyészt, és ezzel megszüntették a jogállamot is. A Fidesz leváltása után a Fidesz megszüntetése a cél, az, hogy kizárják a vezetőiket a politikából és illegitim döntésekkel ellehetetlenítsék a politikai alternatívát – mondta a volt miniszterelnök.
Rámutatott: a Tiszára szavazó mintegy három és félmillió ember most még azt hiszi, hogy az önkényt csak a fideszesek ellen fogják használni, de tévednek.
Az önkény lényege az, hogy a hatalom többé nem ismeri el a saját korlátait és egy napon a Tisza-szavazók is arra ébrednek, hogy nincs senki, aki megvédje őket a hatalom visszaéléseivel szemben.
Ez az új hatalom agresszív, erőszakos és visszaél az erejével. Nem az ország ügyeivel foglalkozik, hanem az ellenzék üldözésével, nem egységet próbál teremteni, hanem fölforgatja Magyarországot és felborítja a társadalmi békét – folytatta Orbán Viktor.

A Magyarországon kiépülő politikai rendszert a venezuelai történésekhez hasonlította, amelyről azt mondta, sajátos elegye a kommunista gondolkodásnak, a politikai önkénynek és a gazdasági elnyomásnak.
Akik tavasszal a változás mellett szavaztak, „nem hiszem, hogy a bizalommal való visszaélésre szavaztak volna”, a többségük jóhiszemű volt, kevesebb kormányzati hibát és több gazdasági eredményt vártak – jegyezte meg a Fidesz elnöke. Hozzáfűzte, a vereség után mindig önkritikusan kell nézni a világot, de erre most nem sok idő maradt, mert Magyarországon veszélybe került a szabadság. Ezért az önkritikára épülő ellenzéki politika helyett most ellenállási politikára kell váltani.
A teendők közé sorolta a Fideszről terjesztett hazugságok kitartó cáfolatát, a gazdasági helyzet fenyegetéseinek ismertetését, az elmúlt 16 év eredményeinek megvédését, a hatalmi visszaélések áldozatainak megvédését és az önkényuralom elleni összefogás kialakítását.
„Álljunk ki a szabadság mellett, építsük fel a lehető legszélesebb ellenállást, hozzuk létre a lehető legszélesebb összefogást a szabadság mellett!”
Meg kell védenünk Magyarországot, nem lehetünk szégyenszemre Európa banánköztársasága!
– fogalmazott a volt miniszterelnök. Kiemelte, bár a Fidesz politikai párt, most nem a hatalmi kérdésekkel kell foglalkoznia, hanem az a dolga, hogy szolgálja a nemzeti ellenállást. A nemzeti ellenállás célja a szabadság helyreállítása, a szabadság pedig nem pártkérdés, sőt még csak nem a jobb- vagy baloldal kérdése.
„A mi dolgunk az, hogy kitartsunk a két és félmillió szavazónk mellett” – szögezte le Orbán Viktor.

Figyelmeztetett ugyanakkor: ez kevés a többséghez. A többséghez hiányzó százezreket „a valóság keltette politikai hullámok fogják elhozni”, és együtt ki fogják adni „a szabadság új, széles koalícióját”, amellyel „meglesz a többség a szabadság és a demokrácia helyreállítása mellett”.
Áprilisban a magyarok 53 százaléka szavazott a Tiszára, 47 százaléka pedig ellene, de ez az arány hamarabb megfordul majd, mint most gondolnák
– hangsúlyozta a Fidesz elnöke. Ezt azzal magyarázta, hogy a tiszás önkényuralmi rendszernek nincsenek meg a gazdasági alapjai. Így a tiszás szavazók is hamarosan ráébrednek, hogy „nem ilyen lovat” akartak.
A Fidesznek most „a lehető legszélesebb ívet kell húznia, ahol minden szabadságszerető ember elfér”. Inkubátorházként kell működnie, nem önmagát kell erősítenie, hanem a szabadságszerető emberek csoportjait – fogalmazott Orbán Viktor.
Felszólított: „tanuljunk a hibáinkból, büszkén álljunk ki a vívmányaink mellett, erősítsük a nemzeti ellenállást, segítsük a szabadságszerető embereket!”
Álljunk ki azok mellett, akik felemelik a hangjukat, és garantáljuk az embereknek, hogy amit a közelgő megszorításokkal elvesznek tőlük, azt egy új, higgadt, nyugodt polgári kormányzás vissza fogja nekik adni!
„Sűrű idők jönnek, és mi küzdeni fogunk” – zárta tusványosi beszédét a Fidesz elnöke.

