Amíg Donald Trump az Egyesült Államok elnöke és Orbán Viktor a magyar miniszterelnök, addig van a magyar rezsicsökkentés szempontjából életbevágóan fontos, az amerikai szankciók alóli mentességet biztosító megállapodás – erről beszélt Orbán Viktor kedden az ATV YouTube csatornáján közvetített, Rónai Egon által vezetett, Mérleg című műsorában.

A kormányfő arra a felvetésre, hogy a szankciók alóli mentesség időtartama ügyében összevissza beszéd van, azt mondta, az elnök meghallgatta, és közölte, „értem, megadom” a mentességet. Ez azt jelenti, hogy „amíg ő az elnök ott és én vagyok a miniszterelnök, ez addig van. Amikor a feltételek megváltoznak, újra kell tárgyalni” - fogalmazott, hozzátéve, ha ez húsz év lesz, akkor húsz évig tart a megállapodás.
Nem kínált a megállapodásért semmit, mert nem üzletet akart kötni. Az üzletben sem csak érdekek vannak, hanem van bizalom, lojalitás, van hosszú távú partnerség, és az amerikai elnök úgy gondolta, ezért nem kér semmit – tette hozzá.
„Kigondolta”, hogy meglesz a megállapodás, amikor Donald Trump egy interjúban azt mondta, nem adott felmentést Magyarországnak a szankciók alól. Ezt azzal magyarázta, hogy az amerikai elnök üzletember, ha valaminek fölnyomja a tétjeit, akkor lehet tudni, hogy meg akar állapodni.
Ugyanakkor az amerikai elnöknél olyan nincs, hogy „előre megegyezel, és csak eljátsszuk”, mert mindent nyitva hagy az utolsó pillanatig. Én azért mentem oda, hogy majd akkor zárja le ezt a kérdést, amikor azt gondolja, hogy neki jó, de közben nekünk is jó legyen – jelentette ki Orbán Viktor. Közölte,
Trump elnöknél nem érdemes blöffölni, üzletember, átlát rajtad egy pillanat alatt, és olyan ember, aki nem szereti, ha átverik. Ezért előre bemondta a tétjeit: térdre esik a magyar gazdaság, ha maradnak az amerikai szankciók.
Nincs egy meghatározott fix összeg, hanem területek vannak, ahol együttműködést alakítottak ki, és ennek az együttműködésnek lesz pénzügyi következménye. „Mindegy, mit ír le az amerikai külügy”, az Egyesült Államokban elnöki rendszer van, ezért a külügy, vagy bármelyik másik minisztérium technikai megvalósítást végez, ezért az a fontos, mit mond az elnök, nem az, amit leírnak” – jegyezte meg a kormányfő.
Felidézte: 2010-ben, amikor először nyert a Fidesz-KDNP kétharmaddal, több megbeszélést is tartott a hatalmi szerkezet esetleges átalakításáról, többek között Martonyi János - volt külügyminiszter – részvételével, és megvitatták, átmenjen-e Magyarország valamifajta elnöki vagy kormányzói rendszerbe. „Végül abban maradtunk, hogy nekünk a parlamentáris rendszer passzol” – mondta Orbán Viktor, hozzáfűzve, a választási győzelmek után minden alkalommal fölvetette, hogy változott-e ez a vélemény.
Szólt arról is, versenyfutás van az országok között, hogy a januárban hivatalba lépett amerikai elnökkel minél hamarabb találkozzanak. Ő egy másik stratégiát választott, mivel régi kapcsolata van az elnökkel, csak akkor akart találkozni vele, ha elkészül egy komoly megállapodási csomag, és minden fontos magyar-amerikai ügyet asztalra lehet tenni. Ehhez társultak még a nemrégen bevezetett amerikai szankciók, ami alól ki kellett manőverezni az országot – közölte.
Az amerikai pénzügyi védőpajzsról azt mondta: „akkor hívjuk le, amikor akarjuk, és olyan formában, amiben akarjuk”. Abban állapodott meg az elnökkel, „ha bármilyen pénzügyi nehézsége van Magyarországnak, akkor valamelyik eszközből lehívhatjuk azt, amelyikre szükségünk van”.
Nem kerülhetünk olyan pénzügyi helyzetbe, ami nehézséget okoz a magyar gazdaságban, mert ebben az esetben az Egyesült Államok, illetve annak elnöke ott áll Magyarország mögött, és segít.
Rámutatott: Brüsszel ma ellenséges szemmel tekint Magyarországra, mint egy olyan országra, amely akadályt jelent a céljai elérésében. Magyarország pénzügyi kitettségét növeli a Brüsszellel való negatív viszony és javítja az Egyesült Államokkal való jó viszony.
Magyarország öt éven át vásárol évi négyszáz millió köbméter gázt az Egyesült Államoktól, valamint amerikai nukleáris fűtőanyagot is vesz, mert jobb, ha olyan atomerőművünk van, ami több típusú fűtőanyagot tud befogadni. Emellett megvesszük az elhasznált nukleáris fűtőanyagok tárolására szolgáló, a jelenleginél jobb amerikai technológiát is – közölte a miniszterelnök.
Hangsúlyozta: napirenden van az orosz-amerikai csúcstalálkozó Budapesten. Az amerikai-orosz megegyezés nem lehetetlenült el, tárgyalnak a delegációk, amibe bizonyos mértékig Magyarország is be van vonva, „tudunk bizonyos dolgokat”. Most a terület kérdésén akadt el a tárgyalás. Nem adta fel a békemissziót, és az oroszokkal való kapcsolatban is próbál abba az irányba hasznos lenni, hogy a megállapodás létrejöjjön.
Magyarországnak nincs semmilyen politikai kitettsége Oroszország felé
– szögezte le Orbán Viktor. – A magyar politikai döntésekre az oroszok nem tudnak befolyást gyakorolni, a magyar kormány politikai döntéseit kizárólag „mi hozzuk meg a magyarok szempontjai alapján”.
Felidézte, 2008-ig azt gondolta, van értelme annak, hogy a nyugati világ keleti irányba előre nyomuljon és minél több országot stabilizáljon. 1990 és 2008 között azonban Ukrajna nem tudott eléggé megerősödni. A bukaresti NATO-csúcson az Egyesült Államok támogatta Ukrajna NATO-hoz való csatlakozását, de Európa nem. Ezután tárgyalt 2009-ben Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és megállapodtak az együttműködés kereteiről, arról, hogy történelmi kérdéseket nem hoznak elő, és arról, hogy felállítanak egy közvetlen vonalat, ami ma is él.
A jövőben a legfontosabb szuverenitási elemek közé emelkedik az adatszuverenitás.
Magyarországnak adatszuverén országnak kell lennie, ehhez adatgyűjtő rendszerek, azaz saját műhold kell. Amerikai technológiai alapon hozzák létre a műholdat.
Közölte, jövő héten megy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához, és remélhetőleg megállapodást ír alá velük egy hetven-nyolcvanmilliárd forintos kisvállalkozói adócsökkentési csomagról. A Széchenyi Kártya kamatát már csökkentették, ez jövőre kerül igazán sokba, háromszázmilliárd forintba, a Demján Sándor Programban biztosított kedvezmények 130 milliárd forintot tesznek ki.
A választásokkor jó néhány dolgot vállaltak, és egyetlen célt sem akarnak feladni. Ezeket az összegeket „elő kell szedni valahonnan”, és ennek az az ára, hogy 3,7 százalék helyett öt százalék lesz a költségvetési hiány, és jövőre is ötszázalékos hiánnyal terveznek – fejtette ki a kormányfő.
Arra a felvetésre, hogy az átlagnyugdíj az átlagos bérek 53 százalékát teszi csak ki, úgy reagált: nem a bérekhez, hanem az árakhoz kell mérni a nyugdíjakat. „A nyugdíjak nem vesztették el az értéküket. Nincs egy olyan nyugdíjas sem Magyarországon, akinek ma a nyugdíja kevesebbet érne, kevesebb dolgot tudna magának abból megengedni, mint 2010-ben. Csak olyan nyugdíjas van Magyarországon, aki többet tud magának megengedni, vagy ugyanannyit” – hangsúlyozta. Rámutatott: a 13. havi nyugdíjat is visszavezették, jövőre pedig várhatóan a 14. havi nyugdíj első heti részét fogják megkapni a nyugdíjasok.
Beszélt a fővárosról is, szerinte a főváros a hagyományos költségvetési gondolkodás logikája szerint már régen csődben van, csak „megoldják”. Budapest egy nagyon gazdag város, valójában tele van pénzzel, jelenleg több száz, akár az ezermilliárd forintot is elérő, az országos költségvetési pénzből finanszírozott beruházás zajlik Budapesten. A főváros az elmúlt tizenöt év legnagyobb nyertese – jelentette ki a miniszterelnök. Úgy fogalmazott:
amikor a főváros azt mondja, hogy igazságtalanul kezeli a kormányzat, akkor csoda, hogy nem szakad le a plafon.
A Tisza-applikációval kapcsolatos adatszivárgási ügyről azt mondta: ő maga is tanulja, mit jelent az adatszuverenitás, annak megértése sem egyszerű, hogy mivel állnak szemben. Az adatgazdának meg kell védelmeznie az adatokat – szögezte le, hozzátéve, nem érti, miért az ukránoknak kellett ilyen programot készíteniük.
Arra, hogy miért nem akar vitatkozni Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével, azt mondta: van kihívója, nem Tisza Pártnak hívják, hanem Brüsszelnek.
A Tisza egy projekt, amit Brüsszelből építettek fel, onnan finanszírozzák, ott vannak az erőközpontok, amelyek életben tartják, és aki a Tisza Pártra szavaz, az Brüsszelre szavaz.
Ennek a kígyónak a feje Brüsszelben van, vele vitatkozik, a magyar helytartókkal, megbízottakkal nem – fejtette ki Orbán Viktor.
Kérdezze meg a korábbi feleségét – válaszolta arra a kérdésre, méltó kihívónak tartja-e a Tisza Párt elnökét.