Ösztöndíjprogram bővítése a pedagógusképzés támogatásáért

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslatára az eddigieknél többen részesülhetnek a pedagógus utánpótlást támogató Klebelsberg képzési ösztöndíjban - jelentette be az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca csütörtöki, az MTI-nek küldött közleménye szerint.

Schanda Tamás hozzátette: a Magyar Közlönyben közzétett rendeletmódosítás jelentősen megkönnyíti a részvételt a programban.

Közölték, a Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram a tanári, tanítói vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatókat ösztönzi arra, hogy a végzettségüknek megfelelően, hosszú időre helyezkedjenek el.

Pályázatot a magyarországi felsőoktatásban, osztatlan tanárképzésben, gyógypedagógia vagy tanító alapképzésben tanuló, magyar anyanyelvű hallgatók nyújthatnak be. Az ösztöndíj összege félévente, a tanulmányi átlag függvényében 125-375 ezer forint lehet. A támogatottaknak vállalniuk kell, hogy a diplomaszerzés után a végzettségüknek, szakképzettségüknek megfelelően főállású pedagógusként helyezkednek el meghatározott intézményi körben – ismertették.

Schanda Tamás

Az új előírások értelmében pályakezdőként egyház vagy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítvány által fenntartott köznevelési intézményben is munkába állhatnak a frissen végzett pedagógusok. A kibővített körbe tartoznak az egyház által fenntartott felsőoktatási intézmény köznevelési intézményei is. A lehetőség vonatkozik minden jelenleg szerződéses hallgatóra és azokra a volt ösztöndíjasokra is, akik 2021. június 1-jét követően szerezték meg oklevelüket - olvasható a közleményben.

Schanda Tamást idézve azt írták: a kormány kiemelt célja, hogy az egyetemek a hivatásuk gyakorlására még alaposabban felkészült pedagógusokat képezzenek egységes és átjárható rendszerben. A pálya vonzóbbá tételéért a közelmúltban döntöttek arról, hogy a felsőfokú tanárképzés a jövőben hat helyett öt évig tart. 2022 szeptemberétől új szaktanári képzéseket indítanak természettudományos területen.

A Klebelsberg képzési ösztöndíjprogramban mostanáig több mint négyezer hallgató kapott összesen csaknem hatmilliárd forintot, a kedvező változtatásokkal még többek előtt nyílik meg ez a lehetőség – közölte az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!