Rétvári Bence: 2010 óta az egyetemek 13 milliárdos tartozása 3 milliárdra csökkent

A kórházi fertőzésekről, a hulladékszállításról, a patikákról, az egészségügyről, az azbesztmentesítésről és az öntözési stratégia kidolgozásáról kérdezték a képviselők a kormány tagjait hétfőn az Országgyűlésben. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára válaszolt a hatáskörébe tartozó kérdésekre.

MSZP: hogyan szorítható vissza kórházi fertőzések száma?
    
Korózs Lajos (MSZP) azt kérdezte, miért „lapít" a kormány a kórházi fertőzések ügyében és hogyan szorítható vissza a fertőzések száma. Elmondta: 2017-ben több mint 15 ezer kórházi fertőzést regisztráltak, ezzel összefüggésben 440 ember halt meg tavaly, ugyanakkor a fertőzések 70 százalékát meg lehetett volna előzni.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára Korózs Lajos (MSZP) kórházi fertőzések számával kapcsolatos kérdésére válaszolva azt mondta: nem lapít a kormány a kórházi fertőzések ügyében, hanem minden ezzel kapcsolatos jelentést nyilvánosságra hoz. Hangsúlyozta: 2015 óta 10 százalékkal csökkent a kórházi járványok száma és a kormány 2 milliárd forintos forrást biztosít arra, hogy további javulás legyen e téren.

Jobbik: dohányboltot igen, patikát nem lehet nyitni?
    
Steinmetz Ádám (Jobbik) arra várt választ, hogy miért nem lehet patikát nyitni a 4500 fő alatti településeken, miközben dohánybolt, mindenhol, párszázfős településen is nyitható.

Rétvári Bence szerint a képviselő állítása tévedésen alapul Steinmetz Ádám (Jobbik) feltételezése, hiszen a Magyarországon a legkisebb település is kiírhat gyógyszertár-pályázatot, a 4500 fős határ csak arról szól, hogy ilyen esetben országos lapban a hatóságnak kell meghirdetni a pályázatot, ha az önkormányzat ezt nem teszi meg. Elmondta: több mint ezer gyógyszertár működik jelenleg is az 5000 fő alatti településeken.

DK: hány bérorvos dolgozik Magyarországon?
    
László Imre (DK) azt mondta: a kormány még mindig nem veszi komolyan a sürgősségi és intenzív ellátással kapcsolatos aggasztó jeleket, holott a Honvéd és az ajkai kórház problémái az egészségügy súlyos, rendszerszerű fogyatékosságaira mutatnak rá. Úgy vélte: az a tendencia kezd kirajzolódni, hogy a hiányszakmák esetében az orvosok magáncégekkel kötnek szerződést. Azt kérdezte: tudja-e a kormány, hány magyar gyógyintézetben dolgoznak bérorvosok és bérnővérek.
    
Rétvári Bence azt válaszolta: míg a Honvéd Kórház 2010-ben 16 milliárd forintból, ma 33 milliárdból gazdálkodik, az ajkai pedig a 2012-es 1,9 milliárd forint helyett ma már 3,5 milliárdot kap. Hangsúlyozta: a Fidesz 647 milliárd forinttal költ többet egészségügyre, mint amennyit a szocialisták költöttek.

LMP: mit tesz a kormány az azbesztmentesítésért?
    
Schmuck Erzsébet (LMP) azt kérdezte, mit tesz a kormány annak érdekében, hogy azbesztmentesítési program mielőbb újra elinduljon, és hány azbeszt okozta megbetegedést diagnosztizálnak évente.    

Rétvári Bence elmondta: a 2014-2020 közötti országos hulladékgazdálkodási terv külön része foglalkozik az azbesztmentesítéssel. Közölte: jelenleg is térinformatikai rendszerrel vizsgálják a mellhártyadaganatok területi előfordulását.

Jobbik: döbbenetesen sok fejlesztőpedagógus hiányzik
    
Ander Balázs (Jobbik) a tanárhiányra hívta fel a figyelmet, szerinte egy speciális területen iszonyatosan rossz a helyzet: fejlesztőpedagógusból döbbenetes a hiány. Azok a szülők, akik „a nersevik elittel" ellentétben nem tudják milliós tandíjakat követelő luxus magániskolákban taníttatni gyermeküket, és a közoktatás keretei között nem kapják meg a szükséges fejlesztést, joggal érzik úgy, hogy a magyar állam lerugdalta gyermeküket a Taigetoszról - hangoztatta.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte, a kormány erőforrásainak megfelelően törekszik arra, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek minél több támogatást kapjanak. Elmondta, míg 2010-ben 5700 gyógypedagógus és konduktor dolgozott, ma 9400 foglalkozik a sajátos nevelési igényű diákokkal. Hozzátette: az integrált oktatásban részt vevő diákok aránya a 2010-es 61 százalékról mára 71 százalékra emelkedett. Kitért arra is, hogy ma már egy helyett hét egyetemen lehet fejlesztőpedagógusnak tanulni.

DK: minden ötödik hajléktalan az állami gondozásból kerül ki
    
Arató Gergely (DK) szerint minden ötödik hajléktalan ember az állami gondozásból kerül ki. Mit terveznek annak érdekében, hogy az állami gondozott gyerekek ne az utcán kezdjék az életüket? - kérdezte.
    
Rétvári Bence válaszában egy idei törvénymódosításról beszélt, miszerint az állami gondozottak 30 éves korukig jogosultak utógondozásra. Hozzátette, ezek a fiatalok 1,3-1,9 millió forintos otthonteremtési támogatást is kaphatnak és egy több mint egymilliárd forintos projektet indítottak nekik önálló életkezdésük feltételeinek javítására.

LMP: az OEP-finanszírozás nem fedezi egy praxis havi kiadásait
    
Hohn Krisztina (LMP) arról beszélt, sok a betöltetlen háziorvosi praxis és az OEP-finanszírozás nem fedezi egy praxis havi kiadásait.
    
Rétvári Bence államtitkára közölte, míg 2010-ben 860 ezer forint volt egy praxis állami finanszírozása, ma közel 1,6 millió forint. Hozzátette: elindították a praxisvásárlási támogatást, a letelepedési pályázatot is, ezek révén 573 ezer embernek lett háziorvosi ellátása.

LMP a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásáról

Ungár Péter (LMP) emlékeztetett arra a javaslatára, ami ugyanakkora fizetést adna a fogyatékosok nappali otthonában dolgozó gyógypedagógusoknak, mint amekkorát a speciális iskolákban dolgozó társaik kapnak. A képviselő egy másik javaslatára is felhívta a figyelmet, ami meghatározná, hogy egyes megyékben minimum hány oktatási intézménynek kell sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekeket fogadnia. A politikus azt kérdezte, hogy a kormány támogatja-e az indítványokat.
    
Rétvári Bence azt felelte, hogy a pedagógiai intézményben dolgozó pedagógusok a pedagógusi, a szociális intézményekben dolgozó társaik pedig a szociális bértábla alapján kapják az illetményüket.
    
A sajátos nevelési igényű gyermekek és családjaik segítése az elmúlt években is fontos volt a kormány számára, de ha a parlament a képviselő javaslatát fogadná el, akkor több intézményt is kizárnának az ellátásból - hívta fel a figyelmet.

LMP: a kormány hadjáratot folytat a felsőoktatással szemben
    
Ungár Péter, az LMP képviselője a kormány felsőoktatással kapcsolatos politikáját bírálta. Szerinte Magyarország a felsőoktatást tekintve a régió középmezőnyéből sereghajtóvá vált, a magyar egyetemek egyre lejjebb csúsznak az egyetemi rangsorokban. Megjegyezte: a CEU volt az a magyar egyetem, amely bekerült a 200 legjobb közé a világon. Közölte: szerdán tüntetni fognak a színvonalas felsőoktatás mellett és azért, hogy a kormány állítsa le a hadjáratot a felsőoktatás ellen.     
    
Rétvári Bence az ellenzéki képviselő állításait cáfolandó azt mondta: 2010 és 2019 között a felsőoktatási források 46,1 százalékkal, közel másfélszeresére emelkednek, miközben a kormány 27 százalékkal emelte a felsőoktatásban dolgozók bérét, az egyetemek 13 milliárdos tartozása pedig 3 milliárdra csökkent.
    
A „Soros-egyetemmel" kapcsolatban kijelentette: a teljes magyar felsőoktatási szféra lenézése azt mondani, hogy az a legjobb magyarországi egyetem, ami Amerikában egy faházban működik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!