Rétvári Bence: Az országnak működnie kell

Selmeczi Gabriella (Fidesz) az Országgyűlésben kifejtette: Magyarország sikerrel védekezett a járvány első hulláma ellen, mert az egészségügyi dolgozók helytálltak, az emberek szabálykövető magatartást tanúsítottak, és a kormány időben hozta meg a szükséges intézkedéseket.

Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke

Azonban a baloldal hozta a formáját, beleszállt minden intézkedésbe és álhíreket gyártott - vélekedett. Hozzátette: ezzel szemben más országokban az ellenzék segítette a kormányt a védekezésben.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy válaszolt, az ellenzék diktatúraépítéssel vádolta a kormányt belföldön és külföldön, de kiderült, hogy akik ezzel vádolták, tudták, hogy erről szó sincs, és beismerték, hogy valótlanságokkal támadják a kormányt. Semmilyen együttműködésre a magyar baloddal részéről nem lehetett számítani, a nyílt hazugságot választják ahelyett, hogy segítenék a védekezést - fogalmazott. Hozzátette: Magyarországon a védekezésnek nincsenek anyagi korlátai.

Teszteljenek többet?
    
Varga Zoltán (DK) dermesztőnek nevezte a járványhelyzetet, szerinte a kormány megbukott.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy reagált: Európa minden országában olyanok a számok, amelyek tavasszal sem voltak láthatók, de Magyarország az eredményesebben védekező országok közé tartozik, sok uniós államban jelentősen több a halott.

Rétvári Bence elmondta: a nemzeti konzultációban azt mondták az emberek, hogy az országnak működnie kell, és ennek része, hogy az iskoláknak is működniük kell. Javaslatokat küldtek az iskoláknak, hogy elkerüljék a fertőzést, sok lépést tettek, hogy csökkenjen a fertőzés veszélye, és a  kockázatokat visszaszorítsák - jelentette ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!