Rétvári Bence: Egyre több a külföldi hallgató a magyar egyetemeken

Öt év alatt több mint másfélszeresére nőtt a Magyarországon tanuló külföldi egyetemisták aránya, ami azt is jelzi, hogy egyre jobb a magyar egyetemek nemzetközi megítélése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek. Rétvári Bence kiemelte: a felsőoktatás megerősítése miatt a kormány az elmúlt években növelte az egyetemek és főiskolák költségvetési támogatását, ami 2010-ről 2019-re 46,1 százalékkal emelkedett.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Az államtitkár ismertette: az Oktatási Hivatal adatai szerint 2012 és 2017 között 7-ről 12 százalékra nőtt a külföldiek aránya a teljes hallgatói létszámon belül. A magyar egyetemekre járó külföldi hallgatók legtöbbje (64 százaléka) Európából, 23 százaléka Ázsiából és 7 százaléka Afrikából érkezik az Eurostat vizsgálata alapján.

Országok szerinti bontásban az látható, hogy Magyarországra legtöbben Németországból érkeznek, a második helyen Szlovákia áll, majd Románia, Szerbia és Kína következik. Ezek alapján egyértelmű - közölte Rétvári Bence -, hogy nemcsak a szomszédos országok fiataljai, hanem a világ minden tájáról érkeznek az országba. Ez is fontos visszaigazolása annak, hogy a magyar diplomák nemzetközi értéke kiemelkedő - tette hozzá.
    
Kitért arra is: a magyar diplomák versenyképességét több nemzetközi rangsor mutatja. Az Academic Ranking of World Universities listája szerint 2018-ban a legjobb ezer közé öt magyar egyetem került be, a Times Higher Education idei rangsora alapján hét magyar egyetem szerepel a világ legjobb ezer felsőoktatási intézménye között, a Quacquarelli Symonds (QS) 2019-es felsőoktatási világrangsorára pedig hat magyar egyetem jutott fel.
    
Rétvári Bence megismételte: a magyar felsőoktatás további fejlődésének egyik alapja, hogy a kormány 2019-ben immár 46,1 százalékkal fordít többet a magyar egyetemekre és főiskolákra, mint kilenc évvel ezelőtt. Mindemellett az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben az oktatói, kutatói és tanári munkakörben foglalkoztatottaknál mintegy 27 százalékos béremelés volt, 2020-ig pedig 40 százalékkal, 119 000 forintról 166 600-re emelkedik a hallgatói normatíva.
    
Úgy fogalmazott: radikálisan emelkedik az állami ösztöndíjas PhD-hallgatók száma is, ugyanis 2019 szeptemberétől 53 százalékkal többen, 1300 helyett 2000 diák tanulhat állami ösztöndíjasként Magyarországon doktori szinten. Az Eurostat adatai szerint 2010 és 2017 között 23 százalékkal nőtt a felsőfokú végzettségűek aránya Magyarországon a 30-34 évesek körében - fűzte hozzá az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!