Rétvári Bence: Fontos volt a gyorsaság a járvány kezelésében és a gazdaság megvédésében

A Gazdaságvédelmi akcióterv, a gazdaságvédelmi intézkedések eddig közel egymillió emberről gondoskodtak, vagy védték meg a munkahelyét - fejtette ki csütörtökön Vácon az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j), Rétvári Bence KDNP-s országgyűlési képviselő, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára (k) és Lukács Balázs szervizvezető a a Lukács és Tamás Kft. váci autókereskedésében 2020. május 21-én. A miniszter munkahelyvédelmi bértámogatói okiratot adott át a társaság tulajdonosának 2020. május 21-én. (MTI fotó: Máthé Zoltán)
    
Palkovics László a váci Lukács és Tamás Kft. munkahelyvédelmi bértámogató okiratának átadásán arról beszélt, hogy az akcióterv legfontosabb eleme a munkahelyek megvédése. Hozzátette, hogy munkahelyvédelmi támogatásra eddig 106 ezer munkavállalóra adtak be kérelmet, ebből már több mint 51 ezret sikeresen elbíráltak.
    
A kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók érdekében már közel 10 ezer kérelem érkezett be, amelynek a harmada szintén túl van a bírálaton - fűzte hozzá a miniszter.
    
Palkovics László szólt arról, hogy a várakozásokat meghaladóan, több mint 50 ezer jelentkezés érkezett a kormány által meghirdetett ingyenes informatikai alapképzésre, amelyre nemcsak munkanélküliek, hanem egyetemisták és olyanok is jelentkeztek, akik jelenleg kevesebbet dolgoznak.
    
Kitért arra, hogy a kormány gondolt az egyetemistákra is, akik felvehetik a teljesen szabad felhasználású, kamatmentes hitelt, a Diákhitel Pluszt, amelyből finanszírozni tudják ezt az átmenti időszakot.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, azt mondta, hogy a kormány részéről fontos volt a gyorsaság mind a járvány kezelésében, mind pedig a gazdaság megvédésében.
    
Hozzátette, hogy Vác környékén is sok kis- és közepes vállalkozás élt a gazdaságvédelmi, munkahelymegtartó támogatásokkal, Pest megye északi részében több mint ezer munkahely megmentéséhez nyújtott támogatást a kormány.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!