Rétvári Bence: Jóval több tankönyvet és olcsóbban rendeltek az iskolák

Félmillióval több tankönyvet rendeltek az iskolák a szeptemberi tanévkezdésre, az erre fordított költségek 700 millió forinttal csökkentek tavalyhoz képest – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Rétvári Bence közölte, jobban megtalálták a számításaikat az iskolák az új tankönyvjegyzékkel: míg tavaly közel 12 millió tankönyvet rendeltek az iskolák tanévkezdésre, addig most 12 millió 503 ezer rendelés érkezett.

Az állam bebizonyította azt is, hogy mindez megvalósulhat olcsóbban is, ugyanis a leadott rendelések értéke 700 millió forinttal kisebb, mint az előző évben – ismertette az államtitkár.

Bódis József oktatási államtitkár arról beszélt, hogy a tankönyvellátás ingyenessé tétele a folyamat teljessé válásával évente több mint 14 milliárd forinttal csökkenti a családok terheit.

Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke közölte: a szeptemberi tanévkezdésre minden iskola rendben megkapja a megrendelt tankönyveket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!