Rétvári Bence: A kistelepülések fontos fejlesztéseire is jut a forrásokból

A magyar gazdaság erősödését mutatja, hogy a kistelepülések fontos fejlesztéseire is jut a forrásokból, Vácdukára az elmúlt két évben 215 millió forint kormányzati támogatás érkezett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön a Pest megyei településen.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a vácdukai Sportpark, valamint a focipálya-kivilágítás, továbbá a gyalogátkelőhely és járdaszakasz hármas átadási ünnepségén azt mondta, egy ország erősödését az is mutatja, ha hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre a kisebb településein is a helyi közösségnek fontos fejlesztéseket tud átadni.
    
Hozzátette, az elmúlt két évben Vácdukára érkezett kormányzati támogatásból 80 millió forintot az általános iskola, az egészségház és a polgármesteri hivatal külső megújítására fordítottak, 11,5 millió forintot járdafejlesztésre, 48 millió forintot a belterületi utak fejlesztésére, 50 millió forintot a minibölcsőde létrehozására, majd bővítésére.
    
A Magyar falu program keretében pedig a művelődési ház felújítására 19,5 millió forint, a görög katolikus egyházközség közösségfejlesztő programjaira 6,1 millió forint érkezett a településre - fűzte hozzá Rétvári Bence.
    
A sportpark és a focipályavilágítás fejlesztéséről szólva az államtitkár elmondta, hogy a beruházást az önkormányzat, a Dunakanyar Utánpótlás Klub és a Focisuli Közhasznú Alapítvány együttműködésében sikerült megvalósítani. Az önkormányzat az önrészt adta, a többi forrást pedig a tao-pénzekből tudta a két sportszervezet lehívni - tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!