Rétvári Bence: Ne kelljen négy évig nyögnie egy gitár árát senkinek

Sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a keresztény könnyűzene támogatásáról szóló programot, mellyel hangszerek vásárlását és a tehetségek továbbtanulását segítik.

Rétvári Bence (KDNP), az Emmi parlamenti államtitkára. (Fotó: Csákvári Zsigmond)

A kormány a vallásos alkotó közösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működését biztosító  kormányhatározattal lándzsát tört a Kárpát-medencei vallási hagyományok megőrzése, valamint életben tartása és élővé tételének szükségessége mellett – ennek érdekében támogatja a vallásos könnyűzenei alkotók kiteljesedését elősegítő rendszerek kialakítását, fenntartását – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón a budapesti Hagyományok Házában.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár köszöntőjében rávilágított, hogy számos zenei híresség templomi kórusban, ifjúsági zenekarban vagy egy gospelkórusban kezdte a pályafutását valamikor. Közös pont ez például Elvis Presley, Mick Jagger, Whitney Houston, Katy Perry és John Lennon életében is – mondta.

A kormány programjának célja, hogy akadályokat gördítsen az olyan fiatalok útjából, akik szívesen zenélnének, szívesen vennének részt a zenekari, énekkari munkában. Lehet, hogy az első lépéseket már meg is tették, de ahhoz, hogy tovább tudjanak haladni, külső segítségre van szükségük – akár hangszervásárlásban, akár abban, hogy továbbképezzék magukat, hogy a bennük rejlő tehetséget felismerjék és tovább tudják örökíteni – hangzott el a sajtóeseményen.

Az a célunk ezzel a támogatással – hangsúlyozta az államtitkár –, hogy az orgonák mellett gitárok továbbra is megjelenhessenek a szentmiséken, istentiszteleteken, táborokban, közösségi alkalmakon. Immáron két nemzedék nőtt fel úgy, hogy a templomokban nem csak orgona szól, hanem gitáros zene is, a közösséget most már a gitár is összetartja – emelte ki Rétvári Bence.

Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára beszédének kezdetén kulturális örökséget mutatott be a közönségnek: Cseh Tamás gitárját. Beszédében arról beszélt: aki egy tárgyból, egy hangszerből hangot tud előcsalogatni, az kulcsot kap más emberek lelkéhez.

Lélek-kulcs birtokosnak lenni igen nagy felelősség. És aki ezzel a lélek-kulcs birtokossággal jól sáfárkodik, az közösséget tud kialakítani – mondta. Cseh Tamás példáját továbbvíve az államtitkár kiemelte, hogy pontosan azért hívták életre a fiatal keresztény könnyűzenész-tehetségeket támogató programot, hogy ne kelljen senkinek négy évig nyögnie egy gitár árát – ahogyan, mint felidézte, a legendás zenész fizette a néhány perccel azelőtt bemutatott, a maga idejében 2100 forintos Yamaha-gitárját.

Fekete Péter arról is beszámolt, hogy több mint ötven településen gondoskodnak régóta „porosodó” templomi orgonák, harmóniumok felújításáról.

A sajtótájékoztatón felszólalt Gável Gellért is, aki gyakorló keresztény könnyűzenészként, a most útjára induló keresztény könnyűzenei program megalkotójaként köszönetét fejezte ki a magyar kormány támogatásáért. Beszédében kiemelte, hogy a zene attól függetlenül isteni ajándék, hogy az ember mire használja azt fel. Viszont, ha a szerzeményeinkben visszatalálunk a Teremtőig, kimondottan vagy csak utalva rá, a megalkotott mű megtalálja eredeti küldetését, ami nem más, mint istendicséret.

Bízunk abban – hangsúlyozta –, hogy a kormányzati támogatásnak köszönhetően megfelelő hangszerekkel, magas színvonalú tudással felvértezett, tehetséges zenészekből álló zenekarok jönnek majd létre, akik az evangélium örök üzenetét éneklik meg a világban, a közösségeinkben, a rádiókban és a televíziókban, a kisebb vagy az olyan nagyszabású rendezvényeken, mint például a jövő évi, július 18-i Puskás Arénában megrendezendő jubileumi Ez az a nap!

„Ne felejtsük el, hogy a mai fiatalokhoz a mai idők nyelvén lehet szólni, és ez a zenére is igaz. Hálával tartozunk azoknak, akik ezt a műfajt a legkeményebb kommunista időkben is bátran művelték, hitben erősítve meg kortársaikat” – utalt mások mellett Sillye Jenőre a Szendrey Karper László-díjas gitárművész.