Rétvári Bence: A pályakezdő tanárokat is segíti a köznevelési törvény módosítása

A pályakezdő tanárokat is segíti a köznevelésről szóló törvény módosítása, mert akkor is elkezdhetnek tanítani, ha a nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diplomájuk kiadása – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Rétvári Bence elmondta, korábban – 30-50 éve – volt rá lehetőség, hogy a tanulmányok utolsó évében már be lehessen kapcsolódni a tanításba, és sok szakember egyetért abban, hogy ez most is jó lenne.

Ezért a mostani törvénymódosítással lehetőséget adnának arra, hogy ha a nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diploma kiadása, akkor is elkezdhessenek tanítani a pályakezdő pedagógusok – közölte az államtitkára. Hozzátette, ez azért is jó, mert így az iskolák szélesebb körből tudnak tanárokat választani.

Rétvári Bence elmondta azt is, a jogszabály megteremti a törvényi felhatalmazást a később iskolaigazgatói béremelésekhez is, amely függhet majd például az iskola méretétől és az ott tanulók teljesítményétől.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a javaslat szerint az óvoda utolsó éve iskolaelőkészítő év lenne, és arra is még inkább koncentrálna, hogy három éves korban elkezdjék az óvodát a gyerekek, mert annál jobb, minél korábban elkezdődik a fejlesztésük.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az elmúlt években rengeteg pozitívum történ az óvodákban: 2010 óta 11 300-al több férőhely van és majdnem ezerrel több óvodapedagógus dolgozik, így egy pedagógusra kevesebb gyerek, egy gyerekre pedig több figyelem jut.

A mostani módosítással tartalmi segítséget is szeretnének adni az óvodáknak, mivel eddig sokféle gyakorlat alakult ki, ezeket próbálják egységesebbé és hatékonyabbá tenni, hogy ne 13-14 évesen döbbenjenek rá a szülők, hogy valamilyen képesség elsajátítása kimaradt alsó tagozatban. Tehát a későbbi problémák megelőzését szolgálja az, hogy iskolaelőkészítő év legyen az óvoda utolsó éve – mondta az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!