Rétvári Bence: Szükség van magyar vakcinagyárra?

A nemzeti konzultáció keretében arról is véleményt alkothatnak az emberek, hogy szükségünk van-e saját vakcinagyárra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóüzenetében.

Rétvári Bence azt mondta: a koronavírus-járvány felértékelte az önellátás fontosságát, azt, hogy egy-egy országnak legyen elegendő védőfelszerelése, fertőtlenítőszere vagy vakcinája. Annál is inkább – folytatta –, mert nagyban nehezítette minden országban a védekezést, hogy sokszor távoli országokban kellett sorban állni egy-egy védőfelszerelés beszerzése érdekében.

A járvány alatt már részben létrejöttek azok a hazai kapacitások, amelynek itthon is lehetővé teszik fertőtlenítőszer és védőfelszerelés gyártását. Ugyanakkor a jövő kérdése, hogy szükségünk van-e saját vakcinagyárra, amelynek az előkészítése Debrecenben már el is kezdődött – mondta a politikus.

Ebben a kérdésben is augusztus 25-éig lehet visszaküldeni a konzultációs íveket – jelezte Rétvári Bence.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!